Magyarországon milyen gyakori az emberrablás?
Ritka.
Az a kevés eset is általában olyan, hogy ismeri egymást elkövető/felbujtó és áldozat. Mondjuk maffiózók elszámolási vitája miatt egyik csapat elraboltatja a másik barátnőjét/gyerekét.
Az attól függ, hogy milyen típusú emberrablásról beszélsz.
A váltságdíjat követelő, gazdagokat célzó ritka, de az mindenhol az, mert könnyen megüthetik vele a bokájukat. Ugyan így a magányos elkövetők által, szexuális indíttatással elkövetett is viszonylag az, a lebukás magas esélye miatt, főleg, ha középosztálybeli, fehér emberek ellen irányul.
Ugyanakkor a szervezett bűnözés keretein belül gyakoribb a dolog. Az alacsony létszámú falvakból vagy kellőképpen relytett közössêgekből, mélyszegény rétegből gyakran adnak el emberkereskedelem keretein belül vagy kényszerítenek helyben vagy külföldön prostitúcióra fiatal roma lányokat, gyerekeket. Sokszor az intézetben élő gyerekekre is csak legyintenek, hogy elszökött, pedig van, hogy ugyanezen kereskedelem áldozatává válnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!