Miértelme annak, hogy elfogadjuk a halált, de nem veszünk róla tudomást, megy szépen a szőnyeg alá, aztán egy "depibe" meg öngyik akarnak lenni, holott igazából csak figyelmet akarnak tudat alatt?

"Miértelme annak, hogy elfogadjuk a halált, de nem veszünk róla tudomást, megy szépen a szőnyeg alá, aztán egy "depibe" meg öngyik akarnak lenni, holott igazából csak figyelmet akarnak tudat alatt?"

Ennek a katyvasznak rohadtul semmi értelme. Mi a szar köze van a két dolognak egymáshoz? :D

Amíg nem kerül kilátásba, hogy tényleg meghalj, vagy meghal valaki, addig szerintem a legtöbb ember nem gondolkodik a halálon, nem gondolkozik azon, hogy valamikor én is meg fogok halni, a lényeg, hogy most élek és az odébb van, nem most. De ha komolyan képbe kerül, hogy most akkor tényleg mindennek de mindennek vége az eléggé ilyesztő gondolat, és totál jogos az alapos kiborulás. Ez egy nagyon nehéz és komoly dolog, amit szinte lehetetlen emberi ésszel felérni.

Szerintem az, aki beismeri, hogy fél tőle, már régebb óta gondol rá, rágódik rajta, "kóstolgatja", ha ő találja mgát szemben vele, hogy közeli hozzátartozó meghal, vagy ő maga esetleg olyan komoly betegséget kap el, hogy kilátásba kerül, hogy nem éli túl, őt úgy már nem éri annyira felkészületlenül, mert már gondolkozott rajta, elkezdte "emészteni", hogy a halál az élet része.

Aki meg hirdeti, hogy ő nem fél a haláltól, az álltalában azért van, mert nem is igazán gondol bele, nem is igazán foglalkozik vele, gyakorlatilag ilyen szempontból egy kicsit a mának és holnapnak él, miszerint "sem ma, sem holnap nem fogok meghalni, a többi meg messze van", kvázi amíg nem kerül halál közelébe valami miatt, úgy él, mintha sose halna meg. Ha közeli hozzátartozó meghal, vagy képbe kerül, hogy akár ő is meghalhat, akkor váratlanul éri, mert korábban sose gondolt rá, hogy valamikor ő is meg fog halni, és iszonyatosan "betojik". Kb. olyan leht, mint egy rém, ami előugrik az ágyad alól: aki számít rá, kisebbet ugrik, aki azt se tudta, hogy ott van, nyilván jobban megijed.

Tapasztalatom van a témában, ezért elmondom én hogyan éltem meg. Nem a haláltól félsz, hanem az ismeretlentől. Nem tudod mi lesz, ha lesz a halál után. Attól félsz, hogy fájni fog.

Amikor meg akartam halni, nem az életemet akartam elveszíteni, hanem azt az élethelyzetet, amiben akkor voltam, és önerőből nem tudtam rajta változtatni. Az öngyilkosság menekülés. Ahelyett, hogy küzdenénk vagy már nem bírunk küzdeni. De nem akarunk meghalni, fájdalmat érezni... Változást akarunk, mert elégedetlenek vagyunk az életünkkel.

A másik helyzet az, amikor valaki betegsége miatt annyira nagy fájdalmat érez, hogy inkább a halált választaná. Ekkor sem meghalni akar, a fájdalmat akarja megszüntetni. Ahogyan az előző a lelki fájdalmat akarja eldobni, nem az életét.

Ha nincsen kiút, vagy nem látjuk a kiutat, vagy nincsen célunk, akkor a legegyszerűbbnek az öngyilkosság tűnik. De nem olyan könnyű azt megtenni! Hiszen fájdalmas, bármelyik módszert alkalmazzuk.