Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » A lányoknak miért menő, ha...

A lányoknak miért menő, ha minél több srácot offolnak ki? Vagy minél többet használnak ki?

Figyelt kérdés

A minap voltam tesóm szülinapján (20 lett), és én voltam egyedüli fiú, nagyon sok lány mellett. Nekem van barátnőm, úgyhogy nem is úgy tekintettem az alkalomra. Viszont a lányok akik ott voltak, mind ilyen 20 körüli volt. És hát amit leműveltek, lesokkolt.


Az egyik lány felhozta, hogy most próbálkozik nála egy srác. Megmutatta a barátnőinek, és kinevették a srácot. Pedig egész helyes gyerek volt. Aztán mondta nagy büszkén, hogy: "olyan kis kedves ez a gyerek, hogy meghívatom magam vele még párszor, aztán meg szépen összetöröm a kis szívét. Olyan vicces, mikor az ilyen kis jófiúk sírdogálnak utánam." *Hangos nevetés*


Erre a másik, egy igen csinos lány: "Ezt én is szoktam csinálni, olyan kis naivak a mai fiúk. Egy-két kedves szó, és már azthiszik, hogy flörtölsz velük. Múltkor is 1 hétig randiztam egy ilyen fiúval aki az utcán szólított le. Megvártam míg belém szeretett, aztán eltűntem örökre. Még a barátnőmre is ráírt a hülyéje, hogy megtudja mivan velem, nem esett le neki, hogy csak kihasználtam."


De ami a legdurvább volt, hogy volt közöttük egy lány, aki ilyen kis átlagos, és irtó kedves mindenkivel. Erre mit mondott ő is?: "A heti egy randi nálam is megvan, de olyan szánalmasok a mai srácok. Egyből mindent megtesznek érted, aztán meg csodálkoznak ha ki lesznek használva. Állandóan írogatnak a randi után, hogy na, folytatás? Nem fogják fel, hogy b*szki, ennyi volt. Meg amúgy is, ketyeg a biológiai órám, úgyhogy 30 előtt minden lehetőséget megragadok. Utána meg szerzek magamnak valami kis b*zi gazdag csávót, és boldogan amíg megnem." Ő volt számomra a legnagyobb csalódás...


Én nem értem. Próbálok nem általánosítani, de ezekből a lányokból minden érzelem, és nőiesség kifogyott. Hihetetlenül kegyetlenek, és hidegvérrel taposnak át embereken. Ja és azt hozzátenném, hogy a helyi menősrác, nevezzük Milánnak, aki a fél várost átkúrta, na ő volt a fő téma. Ő mindegyiknek ideál volt. Na de amúgy én el is jöttem onnan elég hamar, hazamentem, és megölelgettem a barátnőmet, mert irtó szerencsém van, hogy ebből a hülyeségből én kimaradtam már 5 éve. Szingli srácok, nem irigyellek titeket.


Ja és a végére: Tudom, a srácok is csinálják ezt, de engem elsősorban az sokkolt le, hogy a nők is ennyire nyíltan ezt űzik. De mi értelme ennek az egésznek? Az hogy arra játszunk, hogy minél jobban tönkreb*sszuk a másikat? Kifogyott minden együttérzés az emberekből...



2021. márc. 20. 22:09
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
32%
Pénz
2021. márc. 20. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
58%

Wooow. Ez dúrva. Amúgy jó barátai vannak tesódnak....

Nah de jó tudni hogy ilyen lányokkal van tele a világ :')


16 évesen igencsak bíztató

2021. márc. 20. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
93%
Hát, én lány vagyok, igaz pár évvel fiatalabb, de... Ez fura. Nem tapasztaltam még ilyet a környezetemben, mi inkább akkor megyünk át pszichopata állatba ha a srác nagyon seggfej. De erre mindig figyelünk, hogy ilyen ne legyen, szóval szerintem csak rossz társaságba csöppentél
2021. márc. 20. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
26%

Ez csak szájhősködés.

Maximum a szexhirdetésnek látszó facebook-profiljuk miatt írogatnak nekik a szerencsétlenek, akiket örömmel koptatnak le.

Ettől lehet akkora az egó, hogy azt hiszi 30 után majd szerez egy gazdag csávót, aki aranyéletet biztosít neki. Na persze, álmodozni lehet.

2021. márc. 20. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
89%

Az a baj, hogy valószínű, hogy az olyan lányok, akik kihasználnak fiúkat, azok a lányok valószínűleg ezt már ők is átélhették és az jött le bennük, hogy ha engem kihasználtak tök ártatlanul, akkor én miért legyek nyámnyíla, "ne bánts virág" mostantól, ahogy velem bántak egyesek, akkor én is ezt teszem mással. Amilyen a mosdó, legyen csak szépen olyan a törölköző is.


Csak általában a védtelen áldozatok nem azon fognak bosszút állni valamivel, aki őket kihasználta, hanem majd azt fogják kihasználni, aki náluk szerencsétlenebb és védtelenebb.

2021. márc. 20. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim válasza:
88%

Én 21 vagyok,de szerintem eddig mindent rosszul csináltam...


Kérdésedre megpróbálok válaszolni. (remélem sikerül)

Valószínű,hogy a lányok nem túl érettek. Lehet,hogy őket is kihasználták,és így próbálnak kompenzálni.

2021. márc. 20. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
91%

Nekem nőként sosem voltak ilyen barátnőim, és sose beszélgettünk lejáratóan fiúkról, akármilyen hihetetlen.


Nem hinném, hogy pár buta lány viselkedése miatt általánosítani kéne.

2021. márc. 20. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
93%

Én még azt tudom elképzelni,hogy van egy csaj elkezd hencegni mindegy,hogy min,és a többi csaj is "követi"


Ez olyan mint a középiskola

én is inkább beálltam közéjük a sorban,minthogy kiközösítve utáljanak.

Sokszor csak kitalált kamusztorikat adtam elő,közben meg nem történt meg


Pl:xy jaj ez a srác tök béna és elkezdtünk egyetérteni vele és mindenki mondott arról a srácról valami béna dolgot és röhögünk rajta,de közben magadban teljesen mást gondoltál arról a fiúról


Tipikus beállok a birkák közé


Sokan egy álca mögé bújva játszanak szerepet,mert félnek megmutatni a valódi személyiségüket.

2021. márc. 21. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Na szerencsére én ismerek más lányokat, akik nem csinálnák meg velem sose, de én se! Szóval ha jót akarok magamnak ott keresek barátnőt!
2021. márc. 21. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Minél nagyobb az arc, annál nagyobb a pofára esés!
2021. márc. 21. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!