Betiltanád az alkoholt, a drogokat, a pornót és a prostitúciót ?
Valamilyen szinten igazad van. De mint írták előttem, mindent nem lehet betiltani. Hiszen akkor be kéne tiltani a benzint, mert attól is be lehet állni. A cukrot, mert függőséget okoz. Az éles dolgokat, mert ölni lehet velük. Az élet veszélyes, nem lehet mindenki számára biztonságossá varázsolni. Erre az adott személynek kell figyelnie. Akiben van elég felelősség, az nem ül részegen autóba, nem hagyja figyelmetlenül az italját, nem nyúl a drogokhoz. Én a pornót nagyon elítélem, és nem azt, aki nézi, hiszen ezért van, nem is a készítőket, magát a jelenséget. Ugyanis annyira irreális, és a mai gyerekek ezen nőnek fel, és ezt gondolják normálisnak. Viszont nem tehetek semmit, csak hogy én nem nézem. De ettől még több milliárd ember igen. A szexet jó dolognak tartom, a pornót pedig annak meggyalázásának. De aki akarja, nézze. Senkire nem fogok szar emberként tekinteni, aki ilyet néz, hiszen ezért vannak.
Fáradt vagyok, már nem is emlékszem, mire akartam kilyukadni, de bizonyos részében egyetértek veled, ezek a dolgok károsak, de nem tehetünk semmit, azon kívül, hogy elkerüljük őket.
Szóval a kérdésre válaszolva, NEM, nem tiltanám be, mert akkor lenne más helyettük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!