Van olyan gazdag ember, aki szerint rossz az élet?
Az én ismerősöm 30 éves kora óta depressziós, mert 30 éves korára mindent bőven elert és túl is teljesített, amire vágyott.
Házak, luxusautok, feleség, gyrekek... Később a luxusutazasok kötöttek le pár évig, és kb 45 éves kora óta megint azt mondja hogy üres és kiegett, xar az élet. Most 49 éves.
Igen.
Pár napja azon panaszkodott egyik ismerősöm, hogy túl nagy a házuk, s semmi értelme, mert mihez kezdjen vele..Gyakorlatilag nem, hogy megbecsülné a jó dolgát, inkább folyamatosan panaszkodik. Én hálás tudnék lenni a helyében, csak "sajnos" nem tudja milyen rossz körülmények között élni azért beszél igy.
Egy másik gazdagabb csávónak az volt a legnagyobb gondja, hogy nem kap magához méltó lányt, mert akikkel beszél egyik se az igényeinek megfelelő, s nem jelenne meg vele nyilvánosan, hisz BMV-vel nem mutatkozhat akármilyen maradi lánnyal.
Szomorú ez az élet őszintén, hogy a hála helyett ilyen van bennük.
Igen, egyiküket komoly családi tragédia érte nemrég.
Azt nem tudom, hogy szarnak tekinti-e az életet, de hogy nagyon megviselte, az egyértelmű. Ráadásul az üzlete sem ment már, áron alul tudta eladni.
"Félteni" nem kell, anyagilag régesrég független, de csak sodródik, komoly célok nélkül. Remélem, össze tudja szedni magát, de már elég idős.
Mi számít gazdagnak?
Engem szüleim támogatnak, anyagilag nem érzem rossz helyzetben magunkat, párom is jól keres nagyon, mégsem tudom élvezni az életet, mert 10 éve beteg vagyok, még fürdeni is teljesítmény egyedül, így hiába a pénz, ha az ágyból napokig nem tudok felkelni, napi kb 20 - 25szem gyógyszert szedek + infúziós kezelések, kemoterápia.
Mondjuk nem vagyunk milliárdosok sem.
Kb havi 500e/fő jut, de nem tudjuk elkölteni olyan dolgokra amikre szeretnénk. Mondhatni, hogy ez nem az én pénzem, de se szüleim se a párom nem boldog igazán, amiatt, mert ilyen állapotban vagyok.
27/n
Ismerek ilyeneket.
Ők is ugyanúgy elválnak, a gyerekeik ugyanúgy kirepülnek, ugyanúgy ott maradnak egyedül 50+ évesen abban a tdatban, hogy innentől csak lefele épülnek.
Természetesen van. A gazdagság egy darabig érdekes vagy érték. Utána minden ember megszokja és az a normális, nem ad semmi pluszt az életéhez. Ez veled is megtörténne, csak idő kérdése. Plusz akkor is látnád, hogy van tőled még gazdagabb. A problémája pedig mindenkinek megvan. Betegség, haláleset, válás stb. akár szegény, akár gazdag.
6-7, ezekkel egyetértek, a kérdés az lett volna: "Ismersz olyan gazdag embert, akinek komoly gondjai voltak? Ha igen, mi volt a baja?"
Úgy értettem milyen konkrét és komoly problémája van annak a gazdag embernek, akit te ismersz, vagy esetleg te vagy.
#8
Mindenkinek komoly gondjai vannak, ha nem éri el a céljait. Lehet ez szakmai, magánéleti, fejlődésbeli (pl. nem képes megtanulni egy nyelvet), és szegényt-gazdagot egyaránt érinthet.
A pénz, még a nagyon sok pénz is a nehézségek egy részét képes megoldani csak. De ha valakinek előnytelen a külseje, neadjisten fogyatékossága vagy fizikai torzulása van, az ebből fakadó negatív érzéseit nem oldja fel a pénz.
Az ilyen ember akár elképesztően irigy is lehet azokra, akiket ilyesmivel nem sújtott az élet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!