Miért van ennyi hülye az országunkba?
Figyelt kérdés
Komolyan mondom ha ez így halad, lassan én is egy leszek közülük, mert le fognak húzni a szintjükre. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy az embereknek olyan eszement dolgaik vannak a közvetlen és a távolabbi környezetemben, hogy az valami elképesztő... Vagy nekem nem tűnt fel eddig, de szerintem régebben nem volt ennyi zakkant. Mintha manapság az értelmes ember lenne a ritkaság. Az egy dolog, hogy sokan úgy el vannak szállva maguktól a semmire, hogy az hihetetlen, ezen felül sokaknak meg mintha komolyan baj lenne a toronyban. Akkor jöjjenek a példák, csak az elmúlt hetekből, hogy làssàtok nem a levegőbe beszélek. Egyik ismerősöm negyven pár éves, semmi komolyabb egészségügyi problémája nincs mégis állandóan azzal fáraszt, hogy ő már a végét járja. A családban is van ilyen, akinek szintén állandóan ez a témája. Egy másik ismerősöm szerint valaki meg akarja mérgezni, ezért már boltba is alig jár, nem is eszik jóformán... Egy harmadik a múltkor megkeresett, hogy találkozni akar velem több, mint öt év után, majd a találkozó 90 %-a arról szólt, hogy dicsekedett, felőlem alig kérdezett egy két fontosabb dolgot. Egy másik meg fél évente megkeres, hogy adjak neki kölcsön. Jóformán már igazi barátaim sincsenek, olyanok akik normálisak. Szerintetek is meghülyültek az emberek? Mit gondoltok miért van ez? Szerintem a következők: felgyorsult világ, Facebook, Instagram, kifelé élés, bizonytalanság, nincsenek értékek és kapaszkodók, igazi példaképek. Mindezek mellett a gyerekeket sajnálom a legjobban, hogy ebben kell felnőniük, ebben a zavarodott világban. Ti hogy látjátok? Szerintetek miért zakkannak meg az emberek? Bocs, amiért hosszú lett és köszi, hogy elolvastad. Csak értelmes válaszokat várok, ha trollkodni akarsz akkor ne fáradj. Köszi!2021. jan. 4. 05:30
1/16 A kérdező kommentje:
23F
2021. jan. 4. 05:31
2/16 anonim válasza:
Na ez engem is érdekelne, én is észrevettem hogy rengeteg beteg ember van agyilag. Nem normálisak..
Nekem naponta szívják le az energiámat ezek a f**szjankók!
3/16 anonim válasza:
Igen, jól látod. Tegyél ellene h változzon, világosítsd fel az embereket a saját hülyeségeikről úgy, hogy ne sértődjenek meg. Add tovább az embereknek a nézőpontodat róluk, jó irányba terelve őket.
5/16 anonim válasza:
Mindenről a hírek tehetnek,bizonytalanságban tartják azokat akiknek nincs ÉN képük .
Tessék kinyitni egy híradót,tegnap még az élelmiszer is fertőzve volt vírus által és mit lát az ember a boltban irdatlan tömeg fogdossa,mustrálja az árut, tegnap még a mobil telefon is ideig óráig megél a vírus volt ma már nem .
Sokan a másikban a fertőzőt látják,valaki tüsszent egyet már menekülnek előle . Talán ezért ?
6/16 anonim válasza:
Az országunkBAN. Az is egyfajta hülyeség, ha valaki a saját anyanyelvén nem tud helyesen leírni egy mondatot.;) Téged azok idegesítenek, amiket leírtál, engem meg ez. Lehet nyomni a pirosat ezerrel.
7/16 anonim válasza:
Koszond a nagyszeru oktatasnak es a 20. szazadi eletviszonyoknak.
8/16 anonim válasza:
Lehet hogy rossz emberismerő voltál eddig,és csak most esett le hogy milyenek valójában,keress új barátokat.
9/16 anonim válasza:
Média tesz ilyenne, felemet kelt mindenkibol.
A kormany nem tesz semmit erte az emberekert, vagyis azert mert szeret manipulalni, iranyitani.
10/16 anonim válasza:
Amilyen a vezető, lecsapódik a társadalmon. A szégyen az, hogy senki sem akar ezen változtatni, mert ez kényelmes, jó így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!