Más (viszonylagos) jómódba született embernek is az a legnagyobb félelme, hogy nem hoz ki magából eleget az életben és megmarad a középszerben?

Bocs hogy hosszabb lett, ha érdekel a téma mint örökség, belső félelmek akkor úgy is elolvasod, köszi! A jómódúság tudom lehet mindenkinek más, biztos van aki szerint az csak 100 milliótól kezdődik, van aki szerint egy tehermentes lakás is az már. Én 27 éves vagyok és nagyon kicsi a család, mindkét szülőm egyke és apukámnak is van egy gyermektelen nagynénje, ezért majd 4 ingatlant fogok örökölni egy 80 ezres városban, amik mai értéken olyan 60-70 millió forintot érnek összesen. A családom amúgy nem gazdag, a szüleim fizetése együtt van 400 ezer ft és max pár millió forintjuk lehet félretéve. Nem rég egy 2,5 szobás belvárosi lakást már a nevemre íratott apa, amit ő örökölt pár éve nagymamámtól. Ez most ki van adva, mert én egy másik városban jártam egyetemre és jelenleg ott élek, de a Budapestre költözésen is gondolkozom. Nyilván nem várom senki halálát és ezekből lehet lesz amit majd 30 év múlva örökölök, de egyszer minden bekövetkezik. Ja és ne jöjjön senki ilyennel, hogy az még nem az enyém, bármi lehet, a szüleim bármit tehetnek a vagyonukkal, stb. Persze erre is van esély, de elég nagy a családi egyetértés hogy ezeket én kapjam, sok szó esett már a családban erről (és elhihetitek nem én hoztam fel) és azért van rá egy +90% esély, meg a szüleimnek sem kell igazából semmire a saját örökségük, ők is 60 év körüliek már, nincsenek ambícióik. A diplomámmal már most is megtehetném, hogy visszaköltözöm a szülővárosomba a lakásba (vagy még egy darabig a szüleimhez, hogy jöjjön a lakbér is bevételként) és elhelyezkedem kb 200 nettóért irodai melóban. Azért ez így elég könnyű, nem élek burokban egyáltalán és tudom hogy mennyi nincstelen, szegény ember van az országban akik ennyiről is csak álmodhatnak. Ha csak ennyit csinálnék, akkor is elég nyugis, laza, stresszmentes életem lenne, bár nem érnék el sokat, de alapjaiban nem lenne gondom a pénzre.

Viszont ettől félek hosszú távon, hogy nem hozok ki magamból eleget amiatt, mert tudom hogy energiabefektetés nélkül is kényelmes életem lenne. Most szeretnék karriert, nemsoká fel akarok költözni Pestre, mert az én szakmámban amit szeretnék igazából csak ott lehet karrierről beszélni. Szóval szeretnék teperni, haladni én is előre, szeretnék saját magamtól is valamilyen látható vagyont összerakni és erre a képességeim alapján meg is van egy egész jó esélyem. Ez mellett pár évvel később kezdtem az egyetemet, de tényleg olyan szakmát találtam így, ami őszintén érdekel és szívesen foglalkozom vele. Csak ez mégis ott motoszkál a fejemben, hogy később nehogy hülye legyek és hazamenjek beleülni a kényelmes langyos pocsolyába, ha nem úgy alakulnak a dolgok és tényleg teperjek legalább egy 10 évig. Kifogásom nem igazán lehet, hogy miért ne haladjak előre, leginkább maximum csak a fejemben lehet baj. Másnak is van ilyen érzése, aki tudja egész sok mindent készen kap (majd) a családjától?