Csudabogár lennék ezzel a mentalitással?

Néha tényleg elgondolkodom rajta, hogy én lehetek-e rosszul huzalozva, vagy mi van, de megdöbbent az a sok ellenségesség és másoktól való függés, amit látok a világban. Mintha az emberek egy túlnyomó jelentős többségének az adná az "üzemanyagot", vagy energiát, hogy mások megbántottságából, félelméből, bizonytalansáégából nyerne erőt. Tehát ezek a megfélemlítő és arrogáns, leereszkedő és fölényeskedő emberek mintha valami hatalmas bvelső hiányérzetet kompenzálnának azzal, hogy másokat bántanak és ebből a bántalmazásból nyernek ki valamit maguknak. Erre jó példa ez a webszájt is, mert itt is ritkán látni kulturált vitát, sokkal inkább egy nézeteltérés ellenségesdit, arroganciát, bántó megnyilvánulást szül. Egyből alázni, gyalázni a másikat, látszólag mindennemű empátia nélkül. Mintha nem vennék észre, hogyha velük viselkedne valaki így, valószínűleg nagyon kikérnék maguknak.

Holott lenne ennek más módja is, magam is eszerint élek. Egyik, hogy nem függök a másikaktól, azaz nem attól érzem magam valakinek, hogy egy másik emberbe mekkorát rúgok. Másik, ha egyet nem értés van én és valaki más között, akkor azt meg lehet úgy is beszélni, hogy nem kell átlépni egymás határait, nem kell bántónak és alázó-gyalázónak lenni, hanem ugyanúgy lehet közölni az egyet nem értést, mint azt, hogy éppen napos vagy borús az idő.

De vajon sokan miért nem jutnak el eddig a felismerésig?