Gyakran csinálsz olyan dolgokat amihez nincs kedved és csak azért teszed meg mert így illik? Érdemes ezekkel szembe menni?

Teljesen szituációtól függ és a kockázattól, nyereségtől.

Ha rossz anyagi helyzetben vagyok, nehezen találok másik munkát és nyomorékok a munkatársaim, akkor erősen törekszem arra, hogy jóban legyek velük, elfogadjam a hibáikat, még ha szuper önző és rosszindulatú emberek is, mert ki tudja meddig fogok ott dolgozni. Ha viszont tudom előre, hogy fél évig fogok ott dolgozni, akkor leszarom az egészet, hagyom hogy félreértsenek és meggyűlöljenek, mert úgyis pár hónap múlva lelépek.

Gyerek korban az ember hajlamos ilyeneket tenni és lázadni. Egy idő után viszont fel kell mérni, hogy megéri az az ellenreakció amit a te lázadásod fog kiváltani, ha alig van belőle előnyöd, viszont idegesíteni fog utána, hogy mekkor show-t csináltál, akkor nem biztos, hogy megéri.

Sok ilyen apró dolog és az emberek elkönyvelnek és kezdtedsz előről barátkozni másokkal

Nyilván felmérem hogy melyikből lesz nagyobb károm, ha lázadok vagy ha behódolok.

Alapvetően minél jobban megőrzöm a személyiségem, mondjuk ha káromkodni akarok, akkor nem fogom vissza magam csak mert "egy lánynak olyat nem szabad", vagy ha szeretnék valakivel első randin szexelni, nem fogom csak azért elutasítani mert "nem illik/ne add magad könnyen hát mit szólnak". Abból ha a személyiségem/igényeim háttérbe szorítanám, "mit szólna a falu népe" mentalitás miatt, hosszu távon nem jelentene semmi jót, ugyanis az emberek nem a valódi énemet ismernék meg, csak valami álarcot, amit folyamatosan fent kéne tartanom... mondjuk ha egyszer egy ismerkedés közben elhitetem hogy "imádok utazni, nagyon outgoing embertípus vagyok, izgalmas velem az élet", csak mert ez az elvárás, akkor onnantól 2 lehetőség van: vagy én érzem magam rosszul hogy fönt kell tartanom ezt az álcát, hogy nem mondhatok olyat hogy nincs kedvem sehova menni, mert bizony én imádok járkálni ide-oda, és szenvedek, mert egy otthonülős típus vagyok, vagy pedig kijön az igazi énem, és a másik (jogosan) átverve érzi magát, mert a beígért izgalmas, programimádó pörgős csajszi helyett egy darab otthon punnyadós szh!@@@rt kap. Szóval ami a személyiségem vagy az igényeim része, abban muszáj lázadnom, hiszen úgysem tudok mást adni mint ami vagyok. Vagy ha igen, abban csak szenvedek.

Ha olyan helyzetben kell megtenni kellemetlen dolgokat, amiben igazából nekem mindegy hogy megteszem-e, akkor lenyelem a békát és kész. Mondjuk tök mindegy, hogy egy vizsgára ünneplőben. Arra az órácskára elviselem a harisnyát, magassarkút, miniszoknyát, szűk felsőt. Vagy ha mondjuk suliban 10 perccel az első óra előtt bent kell lenni, vagy késésnek minősül. Nem mindegy az a 10 perc?

Persze, pl. amikor rohadtul nem érdekel a másik napja de mégis meghallgatom mert tudom hogy ez neki jól esik hogy elmondhatja. Idegeneket vagy felszínes ismerősöket persze nem de sokszor van hogy a párom sztorija se érdekel, de egyszerűbb meghallgatni, meg ő is meghallgat engem pedig valószínűleg a fele nem izgatja annak amit mondok. Ez olyan mint amikor a gyereked fecsegését hallgatod mert tudod hogy szüksége van erre de amúgy leszarod hogy az oviban a piros kisautóval most épp nem lehetett játszani mert xy-ka játszott vele épp.

Vagy amikor a tömegközlekedésen pókerarccal álldogálok pedig legszívesebben pofán baxnám a hangosan cuppogó párocskát meg a fejhangon telefonáló Karent és társait. Számtalan ilyen szituáció van amit az ember elvisel mert muszáj, amikor egy felnőtt nem engedheti meg magának hogy kimutassa, mennyire ki van a töke mindennel. A munka világában meg 90%-ban azért viselkednek az emberek udvariasan, kedvesen mert ezért fizetik őket és ha nem tennék, akkor nem lennének ügyfeleik.

Szerintem elég gyakran. Én alkatilag türelmetlen vagyok, és nehezen viselem az emberi butaságot. Viszont udvarias is igyekszem lenni, meg nem akarom, hogy bunkónak tartsanak. Néha azért eléggé vissza kell fognom magam pl, hogy ne kiabáljak rá vkire, aki tuskó, ne mondjam meg vkinek, aki mellém ül a metrón, hogy menjen már haza megfürdeni / lezuhanyozni, mert bűzlik... ne kezdjek el vitázni az idős nénivel, aki a buszon betolakszik előre a leszállásnál, utána meg percekig nem lehet tőle menni, mert csigalassúsággal totyog.

Ha pl. vki olyan ismerkedne velem, aki nálam 5 kategóriával igénytelenebb minimum, annak is szívesen megmondanám, hogy csajozás előtt nézzen már tükörbe, fésülködjön meg, mossa meg a fogait, vegyen fel tiszta ruhát.

Bizonyos helyzetekben szívesen káromkodnék nyilvánosan is, mert annyira felidegel vmi, de ha megtenném, akkor rögtön nőietlennek meg bunkónak lennék titulálva.

Aztán ugye munkahelyen is sok olyan eset van, amikor bizonyos vitákba inkább nem állok bele, mert tudom, hogy nem jönnék ki belőle jól, és azért szeretnék még fizetést kapni...

Meg ha már munkahely, munkahelyi összejöveteleken kénytelen vagyok olyanokkal is elbájcsevegni, akikkel egyébként nagyon nem keresném a kapcsolatot a való világban, mert annyira nem passzol a személyiségünk, és idegesítenek.