Ez mennyire baj?

Alapvetően én mindig is egy nyugodt, kedves személyiség voltam, de mostanában már a sok évnyi igazságtalanság, csalódás az emberekben, az emberek elképesztő gonoszsága miatt szinte teljesen kiábrándultam. Jó közhelyesen mondhatnám, hogy utálom az embereket. Ez így persze nem igaz, nem utálok minden embert, de a többségtől kiráz a hideg. Ezektől az aljas fajtáktól. Na és az a lényeg, hogy mostanában egyre többször érzek dühöt, agressziót egy-egy ilyen féregnyúlvány miatt. Például ha beszólnak az anyámnak, akkor nagyon kell türtőztessem magam, hogy ne mondjak olyat, ami mondjuk később anyám kárára lenne. De úgy bármilyen más helyzetben, néha néha már késztetést érzek, hogy laposra verjem a férget, aki mocsok módon beszélt mondjuk velem vagy bármelyik családtagommal, barátommal. Sajnos egyre inkább olyan lettem, hogy ami a szívemen, az a számon is. Nem tudom megállni, hogy legalább vissza ne szóljak az ilyeneknek valamit. Nem akarok egy agresszív állattá válni, de egyszerűen kihozzák már szép lassan belőlem az emberek ezt. Egy emlékezetes eset, amikor anyukámnak nagyon bántóan beszólt valaki a boltban, pedig semmi oka nem volt. Szimplán a rosszindulat vezérelte, és olyan szinten vissza kellett fognom magam, hogy utána a parkolóban ne menjek neki, hogy az durva. Lehet, hogy ha kicsit is rosszabb hangulatban talál, ott verem össze. Amúgy lány vagyok, de képes lennék neki menni egy ilyen undorító féregnek, ha provokál. Nem a győzelem vezérel, csak szimplán hogy bele rúgjak, hogy érezze kicsit a törődést. Nem tartom magam betegnek, de az ilyen helyzetek úgy feltudnak dühíteni, hogy eltudod veszíteni a józan gondolkodást. Akkor ott megtudtam volna ragadni a tarkóját és lerúgni a veséjét legszívesebben, hogy most akkor azonnal bocsánatot kér, vagy jobban fog neki fájni, aztán majd megtanulja hogy illik beszélni a nőkkel. Nyugtasson meg valaki, hogy ilyen helyzetekben neki is felmegy a pumpa és tudna ütni ő is.