Visszahúzó emberkék voltatok már úgy, hogy kihagytak valamiből, mert elfelejtették, hogy ott vagytok?

Nekem is volt sajnos egy-két alkalom gimiben.. a teljesség igénye nélkül:

-valamikor első évben alakult egy lány chat csoport, volt egy rakat belsős poén, közös programok is. Persze nem a közel 20 lány együtt, de akkor is. Engem körülbelül 3 évvel később vettek be, de kiderült, hogy rajtam kívül még egy másik lányt is kifelejtettek. Csak az zavart, hogy két legjobb barátnőmnek sem tűnt fel, hogy nem vagyok ott.. bezzeg, ha kellett valami, akkor rögtön eszükbe jutott a létezésem :)

-a szalagavatós after party listáról is sikeresen lemaradtam :) ez viszont eléggé bántott, egy nagy menő fiúka szervezte, aki természetesen a fél kilencedikes ribizli gárdát meghívta, engem meg, mint végzőst kihagyott.. de számon kérte rajtam, hogy miért nem szavaztam valamire. Írtam neki, hogy úgy nem épp a legkönnyebb kivitelezni, ha az ember lánya meg sincs hívva. Nem bunkó hangnemben írtam, de nem is a legkedvesebben. De amúgy elnézést kérni nem sikerült neki, sem a kihagyásért, sem a hangneméért.

-két srác, akik egy városban laknak velem, egyikük a szomszéd utcában, rengetegszer ment kocsival a vége felé. Nem azt szerettem volna, hogy állandóan furikázzanak engem, de összesen 2x kérdezték meg, hogy hazavigyenek-e. És többször volt arra példa, hogy mellettem húztak el, míg a buszra vártam. De amúgy meg nagyon jól el szoktunk egymással beszélgetni, meg jó társaság, csak ezt a viselkedést nem tudtam hova tenni. Volt, hogy szülők jöttek értük, (akikkel vicc, de jóban vagyok, szüleink is régóta ismerik egymást és itt most mindhármunk szüleire értem..) és akkor sem jutottam eszükbe..

De nem baj, mert bár történt egy rakat dolog gimiben, nagyon szép időszak volt, és megtanultam pár dolgot, emberek terén is.

#11: Sajnálom, hogy te is voltál ilyen helyzetben. Én sajnos ezeket nem bemagyaráztam. Mi okom lett volna rá? Az egész 4 évem így telt el. Első évben a szüleim kérdezgették milyen a közösség, és mindig hazudtam, hogy vannak barátnőim, pedig esténként rengeteget sírtam a magány miatt. Csak nem akartam a szüleimet elszomorítani. Ja az is jó volt mikor ezek a lányok a tablóképeknél azon kezdtek el röhögni, hogy az enyém lett a legrosszabb.

Meg hát számtalan ilyen húzás. Utólag bánom, hogy nem álltam ki magamért valahogy. Persze azóta már a főiskolát is elvégeztem, másfél éve dolgozok. Már nincsenek kommunikációs problémáim, de hogy így ezek az emlékek feljönnek, a sírás kap el.

Nagyon sajnálok mindenkit aki hasonló helyzetben van, mert szörnyű! És attól mert valaki csendesebb, nem rossz ember és esélyt kell adni neki!

Én még csak nem is tartom magam visszahúzódónak, inkább csak kicsit spórolok a szavakkal az ismeretség elején, mert nem tudom, mennyire kíváncsiak a mondandómra és nem akarom rátolni magam másokra...

De nagyon sok ilyen volt még egyetemista koromban is. Csak tudatos erőfeszítésekkel tudtam elérni, hogy ne legyek láthatatlan, de nagyon fárasztó volt és csak jobban bezárkóztam utána, mikor láttam, hogy nem tudom fenntartani.

Volt egy kisebb baráti köröm, akik annak ellenére, hogy barátjuknak hívtak, folyamatosan mellőztek, olyan dolgokat mondtak egymásnak, amiket én nem tudhattam, ha velük voltam, úgy beszélgettek, hogy eszük ágában sem volt bevonni, ha hozzá is szóltam, csak hümmögtek, aztán folytatták nélkülem. Volt egy évfolyamcsoport nálunk is, oda sem vettek be, mert észre sem vettek, én is csak azt láttam, ahogy órán írnak oda és én nem vagyok benn. Nagyon rossz volt, mikor mindenki nevetett én meg nem értettem (és olyan volt, mintha rajtam is nevetnének, hogy nem értem). Az említett baráti köröm amennyire nem vett észre, annyira nem is kötődött hozzám, végül csináltak egy saját csoportot nélkülem, ezt is akkor vettem észre, mikor a megszokott módon odaültem melléjük.

Pedig semmi rosszat nem csináltam. Nem vagyok gonosz vagy rossz társaság sem, de ezt csak néhányan tudják. A többiek folynak az árral és annyira pörög a beszélgetés, hogy néha azt érzem, nincs időm beleszólni értelmeset. Pedig nagyon szeretek beszélgetni, és másokkal lógni. :(

A munkahelyemen megtörni látszik a jég szerencsére.

24N

Valamiért mindig olyan ember voltam, aki csak addig jó társaság mások számára, ameddig nem jön valaki jobb, izgalmasabb, érdekesebb, "menőbb".

Óvodás koromban lett egy "legjobb barátnőm" a szomszéd utcából, akivel sokat jártunk át egymáshoz, a közeli játszótérre, stb. Addig voltam a barátnője, ameddig a tesóm elég nagy nem lett ahhoz, hogy nyugodt szívvel rám sózzák a szüleim, hogy vigyem őt is a játszótérre vagy a barátnőmhöz. Onnantól kezdve ők ketten játszottak, nekem pedig sz#rtak a fejemre. Volt, hogy ezt meguntam és simán csak hazamentem szó nélkül, persze észre sem vették. Egy idő után engem már nem is hívott a barátnőm sehová, csak a tesómat.

Alapvetően visszahúzódó, csendes emberként valamiért sokakból akár ismeretlenül is zsigeri gyűlöletet váltok ki, azt hiszik, hogy milyen nagyra tartom magam, stb. Iskolában a diákok és egyes tanárok halálra baxtattak, más tanárok csak szimplán sz#rtak a fejemre. Rosszul esett, mikor nyolcadikban az osztályfőnököm és egy pár másik tanárom (akik szintén 4 éve tanítottak) még mindig nem jegyezték meg a nevem, mindenféle random néven szólítottak. Annak ellenére is, hogy a legjobb tanuló voltam az osztályban és versenyeket nyertem, szóval szerintem megérdemeltem volna, hogy megtiszteljenek legalább azzal, hogy nem pl Annának hívnak, ha egyébként mondjuk Andrea a nevem.

Gimnáziumban egyszer volt valami sportnap vagy hasonló, ahol "csapatépítő" feladatokat csináltunk. Az egyik feladat az volt, hogy mindenki kapott egy papírt, amire felírta a nevét, aztán körbeadtuk őket és mindenkinek kellett egy pozitív véleményt írni a lapon szereplő személyről névtelenül. Igyekeztem mindenkiről valami kedveset írni (vicces vagy, okos vagy, szép a hajad, stb). Az én lapomra vagy 4-5 ember azt írta, hogy "az ki?".

Ugyanúgy gimnáziumban kb érettségi előtt tudtam meg, hogy van egy osztály chat facebookon, amiben rajtam kívül mindenki benne volt és másokat beszéltek ki az osztálytársaim. Gondolom, hogy engem is tekintve, hogy közel 4 évig nekem senki nem említette ezt a chatet.

Egyik évben az osztálytársaim, akikkel nagyjából jóban voltam szerveztek egy szilveszteri bulit, ahová a társaságból rajtam kívül mindenkit meghívtak. Aztán azt is elfelejtették, hogy engem nem hívtak meg. Évekig hallgattam a legendás sztorikat, kérdezgették tőlem, hogy "emlékszel, amikor X buliján Y Z dolgot csinált?" és amikor válaszoltam, hogy nem emlékszem, mert nem voltam ott, akkor mindig meg voltak lepődve.

Nekem egyetemen sem ment az ismerkedés, általában csak a jegyzőkönyvek miatt keresnek, de már lesz@rom..

Tanulás terén jól együtt tudok működni a szaktársaimmal, aztán ők mennek élni az életüket, én meg unatkozom.

20F

Akiket így szivattak, kiközösítettek, azok mind-mind értelmesen írnak...és kérdezem:mégis, miért? Aki ilyen értelmesnek tűnik az írása alapján, miért lett kiközösítve?

Így olvasva a történeket,egyre csak azt mondtam magamban: ezt jelenti azt, hogy kiközösítve van az ember? Nálunk, én koromban face csoport nem is volt.

Aztán eszembe jut, hogy hát, engem is kiközösítettek.

Általánosban volt olyan, hogy egy másik osztályból levő ember rajtam kivűl levő embereket megkínált valami chipsszel, csak és kizárólag engem nem. De ez semmi.

Általánosban mindig ahhoz "lökdöstek", akivel kölcsönösen utáltuk egymást. És ez a személy olyan volt, hogy lógott elfele órákról, rosszul tanult, mariska is többször megfordult az ujjai közt. Tanárt se nagyon érdekelte többször, majd én megjavítom a drogozó, rosszul tanuló, lógós lányt. Az már nem számított, hogy a számomra kedvenc tantárgyat is megutáltam azért, mert mellett kellett ülni. Nem voltam divatos, sovány lányka, ráadásul könnyedén büdösen izzadtam (hiába az izzadtsággátló),zárkózott voltam... De egyik lánycsapatba se kellettem akkor, amikor tesi órán csoportos munkát kellett végezni...Akkor mindig az utálóhoz akartak betudni, az már le volt tojva, hogy én ott állok valahol, egyedül és egyáltalán nem veszek részt a csoportjátékban. Nekem az volt a csoportjáték, hogy néztem, ahogyan a többiek röpiznek, stb.

Amikor az angol tanár azt mondta, hogy "in pairs", meg se mozdultam. Tudtam, nekem nem jut pár.

Amikor táncóra volt, akkor is ahhoz löktek, akihez szintén nem akart senki se menni. Ez egy fiú volt, természetesen utált, undorodott tőlem.

Gimi már egy fokkal jobb volt. Talán már egy kicsit jobban öltöztem.

Fősulin meg olyan szakra jártam, ahol leginkább fiúk voltak...infóval kapcsolatos szakra.

Nekik volt már az elejétől laptop, nekem nem. Ők kolisok voltak, piáltak is. Talán recskáztak is közösen pornóra a koliszobában. Nekem nem volt mivel recskázni, mert nő voltam akkor is. Nekem nem volt kolis létem, mert oda jártam fősulira, mert busszal el tudtam jutni a fősulira belátható időn belül. Nekem nem volt eleinte laptopom, mert nem tellett rá. (Később is saját pénzből lett.) Piálni nem piáltam, mert szüleim nem nagyon örültek volna neki. Se cigi, se pia.

Igaz, volt 1-2 ember, akivel valamilyen szinten elvoltam.

És hogy mit tanultam az ilyesfajta kiközösítésből? Sérült nálam az, hogy csoportban csináljak dolgot. Most járok egy okj-ra, mindig úgy érzem,hogy én egy kivűlálló vagyok, a csoport peremén állok, mert se erről, se arról nem tudok.Engem nem hivosgatnak a tanfolyamtársak.

De szerencsére itt már nincs kiközösítés, de ugye itt már felnőttekről van szó. Persze vannak tanfolyamon nálam fiatalabb. Az idősebekkel vagyok inkább.

Nem nagyon emlékszem már..

De biztos volt