Van itt olyan maximalista, aki legyőzte a maximalizmust?

Amikor tanulok valamit én is azt érzem sokszor, hogy nem tudom még elég jól ráadásul még felejtek is, de ezek természetes dolgok eleinte. Meg lehet valamit tanulni tökéletesen de ahhoz idő kell (sok esetben évek) és kitartás, olyan dolgok amiket te eddig még nem tettél meg gondolom ezért nem is érezted még azt, hogy meg tudod csinálni. Ha csak egyszer kivárnád-végigküzdenél valamit már nem lenne ez többet.

Egyébként nem hangzik jól, hogy 26 évesen még így kipróbálgatod magad, ilyen idős korra már tudja az ember, hogy miben tehetséges.

Volt valami múltbeli sikertelenséged ami ide vezetett?

Alapvetően ilyen vagyok/voltam, de önmagában a tudat nagyon sokat számít. Pl. ha kedvem lenne azonnal kipakolni a törölközőket, mert a párom össze-vissza hajtogatta be őket, akkor érzem, hogy most jön az a kényszeres pont, amit el kell engedni. Csak visszacsukom a szekrényajtót, nyugtázom, hogy majd megcsinálom valamikor és megpróbálom tudatosan átformálni a gondolataimat arra, hogy tulajdonképpen örülnöm kellene annak, hogy olyan párom van, aki ha nem is "az én elvárásaimnak megfelelően", de megcsinál olyan dolgokat, amiket más férfiak lehet, hogy sosem tennének. Részletkérdés, hogy ő nem látja, hogy nem így kéne állniuk. A kapcsolatunk megtanított arra, hogy nem mindig az a tökéletes, ahogy én látom és nem támadhatom le mindenért, amivel ő próbálkozik, csak nem úgy sikerül, ahogy én "elvárom". Idő közben rájöttem, hogy az én elvárásaimnak valószínű lehetetlen megfelelni és ennek tudatában ismét sikerült lazítani.

Nagyon képes vagyok elveszni a részletekben, ilyenkor is emlékeztetem magamat rá, hogy igazából ez rajtam kívül kit érdekel?

Ha érzed, hogy ez az a pont, ami a problémáddal összefügg, akkor kérdezd meg magadtól, hogy tényleg ér ez a kérdés annyit, hogy feszülj rajta?

Ezen felül pedig javaslom Brian Tracy Maximális teljesítmény című könyvét. Ez ugyan pont arra hegyezi ki a mondanivalóját, hogy hogyan hozd ki magadból a legtöbbet, szerintem segít a megértésben is, hogy hogyan kell kezelni, vagy éppen elengedni dolgokat, amik tőled függetlenek (pl. más véleménye rólad). Én kb. 10 éve olvastam először és azóta is gyakran előveszem és elolvasok csak egy-egy fejezetet, ha úgy érzem, hogy némi támaszra lenne szükségem.

Az ember egy idő után megtanítja magát tudatosan szelektálni. Mi az, amiben nem ad a 99%-nál alább és mi az, amiben elnézi a 60%-ot is. Így szépen lassan a görcsös akarásból egy nyugalmas egyensúly alakul ki. Megjegyzem én magamon azt vettem észre, hogy az önbizalom igenis nagyon összefügg a maximalizmussal. Minél nagyobb az önbizalom, annál inkább képes vagy elfogadni, hogy nem tudsz mindenhol 100%-ot nyújtani, vagy ha igen, akkor az valószínű az önbizalmad rovására megy, mert fáradt leszel, kialvatlan és dekoncentrált. Egy idő után hibázni fogsz, szétesel. Belefutsz egy olyan ördögi körbe, amiből nincs kiút.