Drasztikus hírtelen maggazdagodás (pl.: Lottón nagy nyereménnyel) vagy nagyon komoly gyors elszegényedés után, milyen szinten tud változni szerinted a gondolkodás. Miben változik, és miben ajánlott hogy változon?
#2 Az elszegényedésben pont, hogy az elmagányosodás a legrosszabb. Számos embert ismertem akik elszegényedtek, és a legnagyobb segítő jószándék melledt is, az emberi kapcsolatok romlanak meg a legjobban ilyenkor. Sajnos téves regényekben írt idea, hogy ilyenkor majd jobban öszefognak majd az emberek. Hiába segítet ő másokat, ha azok megházasodtak utána, azok a házastársuk beleegyezésével segíthetnek csak.
Papám például három testvérét nevelte fel, és tartotta el a lebetegedett édesanyát is 1946-tól. Összetartás max. a nagyobbik húgával lett, aki amúgy főzött a családjukra, ha papám nem volt otthon, mert dolgozott.
Nem hogy a kis dolgokat, de még a közepes dolgokat sem tudja tapasztalatom alapján kellően értékelni, aki nagyon sokat vesztett el.
Bár segítségért az első nagy öszeomlás után, komoly hálát érezhet, bár sajnos sokszor úgyan ennyi indulat is kelletkezik, benne bár a dűh céltalan. Csak a kiszolgáltatotság szüli.
#5 Sok igazság van benne.
És hiába volt elötte takarékos, egész más dimenzióba kerül.
Bár a takarékoskodás leginkább tőke igényes. Kedvező áron venni többet például. Tartós, valóban jó mínöségű dolgok, egyszeri nagyobb kiadással járnak.
"Hiába nosztalgiázik, hogy milyen jó volt régen, amikor még megtehetett olyan dolgokat amit most már nem" - ez igaz. El kell engedni a múltat.
Viszont, ha semmi jót nem tehet meg ez után, nem olyant mint korábban, hanem kb. semmit. Akkor nagyon nehéz elengedni a múltat. Legfeljebb, fillérekért gürcölés után ehet egy jót. Ez kevés öröm egyvélethez. Jó nézhet filmeket, jobb sorozatokat és ha van idege hozzá olvashat. Zenét is hallgathat, bár ez nem ajánlot. Sőt a zene csak felkavarja az érzelmeket, ha minden téren hiányt szenved. Szegények ezért - is - hallgatnak sokszor együgyű dalokat, hogy kerüljék a komoly érzelmeket.
#8 Egyszerre írtunk.
Hát. Tény tapasztalatom is van erről. Aktuális eset 2012 és 2018 közt mindent elvesztett. Két közeli hozzátartózott tragikus hírtelenséggel. Egy anyagilag nem megterhelő szakítás. Nem voltak még házasok. A párjának is volt jó jövedelme és vagyona is. Szóval mind a ketten a magukét költötték. Mégha egymásra is, de könnyen lehet, hogy a párja rá többet. Gyerek csinálás, halasztva volt. Így legalább gyerek nem sinnylete meg a szakítást. Bár lehet, ha van, nem is szakítanak. A gyerek összetartó erő is.
Ezt követő három évben, 2015 és 2016 közt, komoly személyes vagyonát teljesen, ! egészségét ! és munkáit is elveszítette. Kereszt szülőkön kívül, néhány szingli ismeröse maradt, utóbbiak a házasságukig.
Másféléve dolgozik. Hiába volt takarékos gazdagon, ezt tanulta apjától aki szintén gazdag volt. Hiába dolgozott sokszor heti 50-60 órát. Most alkalmazottként annyit keres, hogy örül, ha hóvége elött nem kell kölcsön kérnie. Bármilyen kis váratlan kiadás teljesen felborítja a tervezett kölcségvetést.
Önbízalmát is lenullázta ez.
Tudja, hogy sokkal nagyobb eséllyel lenne újra gazdag, mert újra meggazdagodni könnyebb, mint valakinek elsőre egy családban. Bár arra is ismerünk példát. ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!