Miért van az, hogy sok ember nem sajnálja a pénzt 200-300+ ezer forintos telefonra, de 60 ezres mosógépre igen?

Van olyan ismerősöm, aki rögtön rohan iPhone-t venni, amint kiadnak egy újat, természetesen előfizetésre, 2 év hűségidővel, részletre, de ha elromlik a 7 éves, 52 ezer forintos mosógépe, akkor megy a káromkodás, hogy már megint venni kell másikat, mert annak legalább 20 évig működni kéne. Szidja a fogyasztói társadalmat, hogy ilyen hulladékokat gyártanak. A gáztűzhelye is már 20 éves, a sütője gyakorlatilag már használhatatlan, az oldalán már alig van festék és csupa rozsda, de nem vesz másikat, mert sok érte a 45 ezer forint. Neki csak az a fontos, amitől menőnek látszik. Márkás ruhák, cipők, legújabb iPhone, 23 éves ültetett BMW széles alufelnikkel.

Nekem a külsőségek másodlagosak. Nem járok márkás ruhákban, megfelel 3-4 évente egy 60 ezres Xiaomi, jó nekem a Fiat Punto is, de nem sajnálom a pénzt egy jó mosógépre és tűzhelyre. Amúgy nagyjából egyformán keresünk.

Miért fontosabb a látszat és a külsőségek, mint az ésszerűség és a praktikusság?

Azokat megértem, akik megtehetik, hogy flancolnak, és évente lecserélhetnek mindent újra, és drága ruhákat vehetnek, de azokat nem, akiknek választani kell egy új telefon és egy új gáztűzhely közt, és inkább telefont vesznek, de a törlesztőrészlet miatt már tűzhelyre nem telik.

Tudom, hogy semmi közöm hozzá, hogy ki mit vesz, csak ezt a gondolkodásmódot, ennek a pszichológiáját szeretném megérteni, mert számomra értelmetlennek tűnik.