Lanyok ti miert siettek es surgettek minket ferfiakat mindennel?
Gondolok itt pl kapcsolattal, szerelemmel, eljegyzéssel, de még szexel kapcsolatban is.
Rám a sűrgetés, kapkodás kifejezetten rossz hatással van.
Miért sűrgetitek a férfiakat mindennel, miért akartok mindent gyorsan és azonnal ???
Gondolom, volt már EGY nö, aki szóba állt veled!
Ugyanis a kérdésed eleve nem igaz, ezért nem lehet megválaszolni!
Én nem viselem el a nem progresszív dolgokat. Az eljegyzést meg társait sosem sürgettem (elég volt tudnom, hogy az illető egy véleményen van velem), de a kapcsolatot pl azért, nem nem viselem el az etetést. Egy ismeretségi szintnél el tudja dönteni egy értelmes ember, hogy akar-e valamit abból kihozni vagy sem. Sokszor kerültem olyan helyzetbe, ahol csak ment a szórakozás, a néha előveszlek, de amúgy leszarlak, a nincs konkrétum és én őszintén nem akarom olyan dolgokra bszni el az időm és olyan emberekre, akik nem biztosak bennem egy idő után vagy nem képesek dönteni a kapcsolatról, hogy utána aszerint tervezzünk. Nem fogok fél évig randizgatni egy emberrel úgy, hogy nem vagyunk kapcsolatban. Semmi értelme ennek a hülyeségnek.
Egy életünk van, én amondó vagyok, hogy ne vesztegessük az időnket arra, hogy egy majom eljárjon velünk erre-arra, miközben nem kapunk arra a nyomorult kérdésre választ, hogy mit akar tőlünk vagy számíthatunk-e rá. Én nem sértődöm meg, ha valaki 3 hónap után is azt mondja, hogy semmit sem érez, ellenben kilépek ebből a spirálból, mert semmi értelme...
Bármennyire is furcsa volt, hogy lány sűrgette a szexet.
Össze jöttem egy lánnyal, de már rögtön az elején mondtam neki , hogy van egy lezáratlan ügyem.
Azt mondta nem gond, majd sűfgetni kezdte, hogy aludjak nála.
Konkrétan egy hetet kértem tőle nem többet, hogy elintézzek valamit végleg és utána rá koncentrálhassak 100% ban.
Tudott mindenről.
Erre még jobban elkezdett sűrgeti és azt akarta, hogy aludjak nála ami = szex.
Mindenáron akarta, én éreztem, hogy fejben nem leszek ott teljesen annak ellenére, hogy nagyon tetszett nekem és vonzott mint nő.
Szóval munka után 40 fokban izzadtan, stresszesen , fáradtan elmentem hozzá.
Baromi szexi volt.
Nagyon várt, készült, nem akartam megbántani, de én meg borzalmas passzban voltam aznap.
Lènyeg, letusoltam , utána jött a szex és nem volt jó.
Se nekem, se neki.
Csalódtam én is ő is.
Mérges voltam magamra, hogy miért nem mondtam le még akkor is ha amúgy nagyon tetszett..
A kapcsolat nem rólad szól, hanem rólatok. Szép is lenne, ha csak neked lenne beleszolasod mindenbe, a nő meg ki se fejezhesse a saját vágyait, mert az rád "rossz hatással van".
Érem, hogy igy baromi kényelmes lenne,de nem ez a dolgok rendje.
És ezernyi más kérdezőhöz hasonlóan neked is sikerült általánosítóan fogalmazni és az egész kib aszott női nemet megszolitanod a társaddal való problémáid miatt, de ha ezt az általánosítás képes vagy felretenni, akkor gondolj bele ebbe a lehetőségbe: keress olyan nőt, aki hasonló tempót akar a kapcsolatban, mint te. Mert jelenleg úgy tűnik, hogy vesztegeted a párod idejét, aki már szeretne komolyitani a kapcsolaton, és családot alapítani, és te ahelyett, hogy vele beszélnél, a magyar lakosság komplett női felének teszel fel kérdéseket egy fórumon, mintha választ kaphatnál arra, hogy hogy rázd le az idegesítő tarsadat. Mert te nem szereted, ha siettetnek......
Hát gondolom a párod meg nem szereti, ha sokáig tököltök egy helyben, de az ő kérdését mégsem látom itt.
Ne érts félre, nem hiszem, hogy a probléma azzal van, hogy te várni akarsz. A probléma a hozzáállásoddal van...
Miert gondolod hogy teged sürgetnek? Nemlehet hogy csak te veszed sürgetésnek? Ha valamikor ugy erzed sürgetve vagy akkor az afott fologhoz nincs kedved nem szeretned bizonytalan vagy benne es halogatod. Tehat nemlehet hogx a masik nem sürget, csak normalis tempoban halad,es te vagy az aki viszont nem akarja ezt a haladást?
Pl eljegyzes. Ritka de megesim hogy par honap utan valaki akarja. Na az sürgetes. De ha mar ket eve megkerzted a kezet valakinek akkor kicsitsem sürgetes kitüzni a datumot. A nők a biztonsagra törekednek. Ha nem erzik ezt akkor tettekre ösztönöznek. Ha ez nem jon be akkor van aki felismeri hogy ha nincsenek tettek nincs mirol beszelni, a masik fele meg sürgeti mindig felhozza ,probalja megkapni azt amig neked adnod kéne. Nem ismeri fel vagy nem akarja felismerni, hogy ezt neked magadtol kell nem pedig neki kell kikovetelni.
Ez igaz mindenre.
Ha a nő ,nem lany hanem a nő tudja hogyan adsz szívböl barmit a mefelelő idöben akkor a kerdesed alaptalan lenne. De mivel a lanyok meg nem tudjak ezt te pedig nem akarsz a tettek embere lenni es adni barmi is legyen az, igy ugy erzed sürgetnek. Ez egy paradoxon de mindket fel felöl alapja az hogy nem ugyanazt akarjatok.
Pl ha en szeretnek egy polcot de a ferjem nem akkor akarhogy konyorgok,hisztizek sürgetem annak jo vege nem lesz. Sertodes valamelyik vagx mindegyik fel reszerol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!