Miért jó az embereknek az, hogy elhitetik veled hogy érdekled őket, majd utána haragszanak rád amiért elhitted?

Már sok ismerősömtől megkérdeztem, de valamiért ez a kérdés is mintha dühítő lett volna számukra, úgyhogy már nem merek vele élőben próbálkozni...

Szóval a szituáció:

Engem kiskoromtól kezdve úgy neveltek a szüleim, hogy soha senkit nem fognak érdekelni a problémáim, tartsam meg magamnak és igyekezzek megoldani, nem kell másoknak siránkozni. Ez teljesen tiszta volt számomra, logikusnak tűnt, működik is jól az átlagos emberi kapcsolatokban. Gyerekkoromban amúgy is távol tartottam magam másoktól inkább, és így bevált, nem volt semmi probléma.

Később viszont felnőttként jöttek akik elvileg barátságot vagy párkapcsolatot akartak velem. Ők valamiért kivétel nélkül erőltették, hogy beszéljek nekik mindenféle belső dologról, meg hogy mi bánt. Szkeptikus voltam, de mind annyira erősködtek, és bizonygatták hogy őket igenis érdekli, hogy gondoltam kipróbálom, és beszéltem velük ilyen dolgokról. Egy ideig úgy is tűnt, hogy érdekli őket, bár azt sose értettem hogy mire jó, de ők elégedettnek látszottak. Egy ideig. Utána valamiért elkezdtek haragudni rám, elkezdte őket látványosan hidegen hagyni a téma, de közben továbbra is győzködtek, hogy beszéljek.

Aztán egy idő után kiborultak, és lényegében leszidtak, hogy miért beszélek erről. Hogy minek ezeket elmondani, hiszen ők úgyse tudják megoldani a problémáim, mit várok tőlük, meg egyébként is már megbeszéltük, miért jövök ezzel újra.

Egy idő után ezt az egész jelenséget előre elmagyaráztam az újabb embereknek, hogy ezért nem akarok beszélni semmi problémámról, de ők is erőltették, mert hogy majd ők nem lesznek ilyenek. De mégis mindenki ilyen lett, kivétel nélkül (vagy páran csak simán eltűntek).

Nem igazán értem a dolgot.

Ez a "nekem elmondhatod, mi bánt" dolog ez is olyasmi lenne, mint amikor udvariasságból azt mondja az ember a vendégeinek, hogy maradjanak még tovább? Hogy közben mindenki tudja hogy hazugság, de illik előadni egy ilyen játékot?

Na de a vendégmarasztalós kamut legalább nem is magyarázzák túl, és nem bizonygatják hosszú ideig, hogy ők mennyire szeretnék igenis ha tovább maradna... nem fenyegetőznek, nem erőltetik.

De ha tényleg ilyen udvariassági színjáték, akkor mi a jó válasz? Mit kéne akkor reagálnom, ami a forgatókönyv szerint a helyes? (Mint pl a vendégmarasztalásnál azt mondani, hogy jó, hát akkor csak még egy kávét elfogadok mielőtt lekopok, vagy megígérem hogy máskor is jövök, vagy kimentem magam egy kitalált fontos elintéznivalóval stb.)

És miért dühítette fel ez a kérdés az ismerőseimet? Ők miért nem mondták meg hogy mi a jó válasz? Ha tényleg bántó ilyet kérdezni, akkor miért?

Vagy ha komolyan gondolják, akkor miért változnak ekkorát? Miért nem hiszik el nekem, hogy fölösleges az egész? Utána pedig miért kenik rám, mintha eleve az én ötletem lett volna?

**** jelen szituációban a "probléma" jelenthet akármit: rossz napom volt, izgulok egy vizsga miatt, kellemetlen fiatalkori emlékek, stb., az apróságoktól a komoly traumáig bármi. ****