Mi okozhatja azt, ha valaki gyermekkorában barátságos, beszédes, közvetlen volt, de felnőttkorára visszahúzódóvá válik?

Mert bántották.

Vagy ő bántott valakit/kiket és most rosszul érzi magát miatta.

Amit fentebb írtak, vagy lehet, hogy szimplán ilyen a személyisége. Gyerekként a gyerekek nyitottak, közvetlenek, érdeklődőek, amíg meg nem tanulják, hogy nem mindig jó dolog csak úgy simán érdeklődőnek, kíváncsinak, nyitottnak lenni.

Első válasz

Rájött, hogy amilyen volt gyerekkorában, azzal felnőttkorában csak szívna, így változtat dolgokon.

Talán önbizalomhiány. Nem minden kiabálós ember üt meg valakit. Egyszerűen valaki így ereszti ki a gőzt. Az már más kérdés higy ki tudja elviselni. Ha nem emlékszel bántalmazásra az jó. Én emlékszek. És én már akkor visszahúzódó lettem. Később ez rosszabb lett, mikor felnőttem több félelmem lett. Ekkor, 17-18 évesen kezdődtek a fóbiáim. Sokaknak a testük is jócskán megváltozik, lányoknál nagyon feltűnő, nem egy csini osztálytársam lett nagyobb darab mikor felnőtt lett és rendesen elkezdett enni. Ez megint okozhat önbizalomhiányt. Harmadszor szerintem sokan ahogy vége a tinédzser korszaknak egyszerűen rájönnek hogy a felnőtt élet nem is olyan könnyű mint ahogy elképzelték. A sok gondtalan órák suli után a haverokkal, vagy hétvégén, mikor még nem kellett a számlákat fizetni. Később egyre jobban zavar hogy még a szülőkkel laksz de nincs pénzed elköltözni, ha elköltözöl a fizetésed nagy része albérletre megy, tehát mintha nem is csináltál volna semmit. És hol van még a lakásvásárlás és a családalapítás? Eddig mindig helyetted döntöttek most pedig már neked kell. Minél hamarabb rájössz annál gyorsabban van vége a gondtalan gyermekéveknek. Összességében is lehet nézni, bár nem ismerem az életedet.

Gyerekkorban sérült szemelyiseg az alapja a felnöttkori önbecsüleshianynak antiszocializaltsagnak stb