Borderline betegkent alkalmas lennek anyának?

#2

Ennek is vannak fokozatai.

A gyerekkori barátnőmmel mindketten borderlineosak vagyunk. Neki már van férje, egy gyerekük, úton van a második, de ő is sokszor szenved, és úgy érzi, hogy nem tudja tovább csinálni, kiugrik a gyerekkel az ablakon stb. De ezektől az érzésektől függetlenül neki jót tett, hogy lett gyereke. Sokat komolyodott, és sokat változott, én azt látom rajta, hogy egy kicsit jobban egyben tartja az, hogy vannak gyerekei, van akik miatt felelősséget kell vállalnia, és fel kell kelnie minden egyes nap az ágyból. Ő egy időben szedett gyógyszert, és pszichiátrián is feküdt, de azt mondta, hogy nem szeretné újra azt választani, "nincs szüksége még egy orvosra, aki diagnosztizálja", a gyógyszert nem tudom, miért hagyta abba. Ő ezelőtt egyik kapcsolatból a másikba ugrált, folyton megcsalta az épp aktuális párját, stb., ennek ellenére már három éve stabil kapcsolatban él a férjével.

Én meg évekig párt és munkát kerestem, az egyetem dolog a mai napig nagyon nyomaszt. Úgy éreztem/érzem, hogy lehetetlen, hogy nekem nem fog menni, hogy engem senki nem szeret, alkalmatlan vagyok bármilyen munkára, és hülye vagyok az egyetemhez. Ha fel is vesznek valahová, úgyis kirúgnak, vagy ha bejutok az egyetemre, úgyis kibukok. A párkeresés maga volt a pokol. Aztán végül egy olyan emberrel jöttem össze, akit közel tíz éve ismerek, és sosem

gondoltam volna, hogy egyszer járni fogunk, alapból nagyon messze laktunk egymástól. Aláírom, hogy nagyon nehéz elviselni engem az esetek többségében, sokszor akarok meghalni, ő meg attól fél, hogy egyszer tényleg megölöm magam. Sokszor kiabálok vele a semmiért, dühöngök a semmin, órákig képes nyugtatni, amikor elfog a szorongás, próbál megérteni, de szerintem

ezt csak olyan ember érti meg, aki maga is benne van. Ő tudja mi az a borderline, és szoktunk erről beszélgetni. Szerintem fontos, hogy a másik tudja, mivel küzdünk, így egy kicsit talán jobban megért, és türelmesebb. Persze próbálom rajta nem levezetni a saját nyomoromat, de ez nem mindig egyszerű. Mondtam már neki, hogy az az egyik félelmem, hogy elhagy majd valakiért, aki normális, akinek nincsenek mentális gondjai, aki sikeresebb, tanultabb, stb, de mindig azt mondja, hogy nem hagy el, mert engem szeret.

Amúgy az a barátnőm kifejezetten jó szülő. Egy elég abuzív családban nőtt fel, elég alkalmatlan szülőkkel, és teljesen az ellentéte annak a mintának, amit otthon látott :)

Ha budapesti vagy, vagy mellette élsz, vannak ingyenes lehetőségeid terápiára egyébként. Mondjuk tapasztalom nincsenek vele, szeretném majd kipróbálni, hallottam jót is, rosszat is. Talán a Tündérhegyről hallottam a legtöbb jót.

Azt tudod, hogy József Attila, Angelina Jolie, Beethoven, Diana hercegnő, vagy a nemrégiben elhunyt, Amy Winehouse is borderline-os volt?

Tudom,hogy egyikük sem a jó és tökéletes élet szimbóluma, de Angelina Jolie és Diana is jó anya, Diana esetében csak a volt a jó kifejezés.

[link]

Hogy a gyerekeikre a személyiségzavaruk mennyire van/volt kihatással, az nem igazán derül ki, mert Diana gyerekei esetében erősen működik a hírzárlat. Jolie esetében meg örökbefogadott gyerekei vannak, a saját génekkel rendelkező gyereke Shiloh Jolie-Pitt transznemű, de ennek talán nincs köze az anyja személyiségzavarához, bár ki tudja?

Tehát láthatóan nincs akadálya a saját gyereknek, ha erőt érzel magadban a tisztességes felneveléséhez, akár egyedül is.

De ha kétségeid vannak az öröklést illetően, lehet örökbe is fogadni, ha az alkalmasságodat elbíráló szervek jóváhagyják.