Szerintetek egoista, illetve nárcisztikus vagyok, esetleg csak bipoláris zavarom van?!

Megpróbálom ojektíven leírni a tapasztalataim, és hogy hogyan reagáltam rájuk az életben.

5 éve voltam mikor apám otthagyott minket. Szóval anyámmal maradtam aki sokat vert amikor kettesben voltunk, párszor meg is akart késelni, én meg olyankor azt mondtam hogy akkor kiugrom az ablakon. Mindig is nagyon ideges típus voltam és csak közepes tanuló. Próbáltam jobban tanulni, mert anyám azt mondta ez a lrgfontosabb, és amúgyis túl gyrnge vagyok hogy mást csináljak, mert nem örököltem apám erejét. Mikor 14 lettem apám visszafogadott minket, de akkor már volt egy másik családja is. Folyton pénzt kértek és én ezt elég rossz néven vettem, sokszor szóvá is tettem, hogy csak elvesznek mikor nekünk sincs. A gimiben rendesen tanultam, de például mozogni semmi kedvem nem volt. Erotlen voltam, és vékonyka. Tudtam hogy nincs a csajoknál semmi esélyem így, úgyhogy nagyon féltem toluk. Anyám is megmondta hogy szerinte sose lesz feleségem. Mondom miért? Azt mondta azt nem tudom, csak tudom hogy így lesz. Mondjuk 16 évesen majdnem lett egy barátnom, de anyám azt mondta hogy hagyjam, mert bolond. Úgyhogy hagytam. Utána viszont rászoktam a pornóra, meg elkezdtem jóval idosebb nokrol fantáziálni. A koliban általában kijöttem az emberekkel, de senkivel nem éreztem olyan igazi közvetlen kapcsolatot vagy barátságot. Nyaranta segítettem otthon a házimunkában, de mikor el akartam menni diákmunkára anyám azt mondta maradjak itthon, az nem nekem való, mert megvernek a cigányok. Érettségi után egyetemre mentem, de azt már nem fejeztem be.

A lányokkal nem igazán volt kedvem ismerkedni, mert tudtam hogy nincs ehhez elég pénzem. Azért is szerettem volna dolgozni, hogy legyen rájuk elég pénzem, meg önbizalmam, de sokáig nem tudtam hol keressek hogy legyen is munkám. Mondjuk néha volt olyanom hogy talán a fiúk is érdekelnek. Biztos a sok pornótôl. Mikor már nem adtak az egyetemen kolit, akkor anyám megmondta hogy hagyjam ott az egyetemet, keressek valami munkát mert az albi túl drága lenne. De pont akkor bejött ez a gazdasági válság, és eleinte inkább elbocsátások voltak.Két évbe telt mikor eloszor lett munkám, egy irodában a közelben, apám nagyon mérges volt ha vettem a fizetésembol valamit, de én meg úgy voltam vele hogy ez az enyém. Utána elkoltoztem és dolgoztam gyárban, de ott meg megbetegedtem. Mindig nagyon fáradt voltam, valami autoimmun gyulladásom van most. Egy idore megint hazamentem és dolgoztam utána közmunkán is csak hogy ne váltott muszakban kelljen.

Most megint nem dolgozom, és olyan értelmetlennek látom az életet így hogy az ember a munkától is cssk beteg lesz, meg néha hajlamos vagyok anyámékra duhos lenni, hogy így alakultak a dolgaim. Egyik haveromat se értem, mert lett volna lehetoségem Angliába kimenni dolgozni egészségugybe amolyan házi ápolónak, de nincs ilyen irányú végzettségem és haverom azt mondta hogy inkább maradjak magyarban és tanuljak még valamit. De hiába van pl. CNC forgácsoló papírom nem alkalmaztak vele. Úgyhogy egy kicsit rá is duhos vagyok hogy talám miatta ment el egy lehetoség. Mindig próbáltam elturni a dolgokat, de már nagyon elegem van, és duhos vagyok hogy még az egészészségem is tonkre, se pénzem, se párom. Olyan 4 éve egy pasi akart velem összejönni, de még idoben eszembe jutott hogy ez bun.

Miben kéne vâltoznom, mitol vagyok ilyen?! Rossz ember vagyok? Nárcisztikus? Pszichopata nem vagyok, mert szoktam szorongani, megérzem ha valaki duhos rám vagy nem kedvel, vagy hazudik. A pszichopaták meg tök érzéketlenek és nem félnek. Bocsánat a hosszáért, de mégis?!