Van bárkinek is köze ahhoz hogy egy halálos betegségből ki akarok -e jönni vagy nem? Ez nem az én döntésem?

De, tényleg így van.

Bár nyilván azért f"fenyegetőzik" ezzel a barátnőd, mert szeret, és nem szeretné, hogy meghalj, h van esély arra, hogy kezeléssel felépülsz.

Igen azért rossz neki mert szeret és nem akarja haldokolni látni a szerelmét mikor ott az esély a gyógyulásra. Nem vagy magányos, lenne kiért /kikért meggyógyulni.

Ettől függetlenül persze a te dolgod.

De a te dolgod.

De az ő érzése meg az ő dolga.

Ha nem szereted pluszba ne kínozd. (Női hiszti = mert szeret? Atyaég...)

A te döntésed.

Sokan akartak belőle felépülni van akinek sikerül és van akinek nem, de sokan megpróbálták, akik így tettek azoknak könnyebb is volt szerintem az elmenetel, tehertől mentes volt a lelkük, hiszen nem volt ott az, hogy "HA neki futottam volna akár sikerülhetett is volna".

Ugye csak annak sikerülhet aki megteszi azt ami tőle telik, kiadja a maxot magából, felkészül az utolsó kihívására és reméli azt, ha túllép ezen akkor még lehetősége lesz újabb megméretettésekkel megküzdeni, ha nem így alakul akkor sincsen miért szégyenkezni, hiszen nem feküdt a kardjába és nincs is ott az utolsó pillanatokban az az érzet sem, hogy mi is történt volna"ha megpróbálom".

Nyilván lehet úgy is dönteni, hogy elfogadja az ember és nem tesz semmit, hanem kiélvezi azt ami még hátra van, de ez a felfogás azt hozza, hogy már elfogadta azt, hogy ennyi volt neki vissza.

Nehéz döntés, de ezt minél előbb kell meghoznod.

Szerintem egy pszichológussal vagy pszichiáterrel beszélj erről. A legtöbb súlyos, jó eséllyel halálos betegeket kezelő osztályon van külön pszichológus, aki kifejezetten ezekkel a problémákkal foglalkozik, a kezelőorvosod biztos tud ebben segíteni.

Az a gond a dologgal, hogy nem mindegy, hogy a diagnózisod miatti sokk, depresszió és gyász miatt gondolod úgy, hogy neked ennyi volt, már mindegy, inkább hagyod az egészet és meghalsz, vagy tényleg mindenféle mentális problémától mentesen, a dolgokat reálisan látva és mérlegelve döntesz úgy, hogy nem szeretnél kezelést és inkább felkészülsz a halálra. Lehet, hogy te magad sem tudod megállapítani, hogy melyik helyzet áll fent, lehet, hogy úgy érzed, hogy teljesen reálisan látsz mindent, de nem biztos, hogy ez tényleg így van (persze lehet, nem ismerünk). Ezért lenne érdemes egy pszichológussal beszélned, mert ő nem ismer, külső nézőpontból látja az életed és nem a hozzátartozód, aki ragaszkodik hozzád és ha lehetne, akkor a végtelenségig maga mellett szeretne tudni.

Az sem mindegy, hogy milyen betegségről beszélünk. Ha olyasmi, ami ugyan súlyos, nagy eséllyel halálos, de van legalaabb egy minimális esély a gyógyulásra is, akkor érthető, hogy a hozzátartozóidat felzaklatja, ha meg sem próbálod. Ők úgy érzik, hogy ezt az esélyt veszed el magadtól, ha esetleg meghalsz, akkor egész életükben úgy fognak rád gondolni, hogy akár meg is gyógyulhattál volna, de meg sem próbáltad.

Ha olyan betegség, amiben mindegy, mit csinálsz, legfeljebb csak a halál időpontját halasztod vele egy kicsit későbbre, akkor is érthető, hogy nem szeretnék, hogy feladd, nehéz, majdnem lehetetlen az ilyesmit elfogadni, ha a szeretteinkről van szó. Végül is a te döntésed, hogy mit teszel, de szerintem mindenképpen érdemes lenne egy szakemberrel beszélned neked és a hozzátartozóidnak is, hogy megfelelően tudjátok kezelni ezt a helyzetet.

Nincs. Viszont érthető a hozzátartozók "hisztije", hiszen szeretnek és nem akarnak elveszíteni. Az ember mindig kapaszkodik abba az 1% esélybe is, ami van.

Ha nem titok, leírod, hogy mi a betegség?