Mennyire igaz hogy miután valakinek egy hozzátartozója meghal, onnantól fogva soha többé nem tudja magát elengedni pl Szilveszterkor, ünnepekkor, összejövetelek alatt?

Az első egy-két évben igaz. De utána az élet megy tovább. Az elhunytnak nem lesz jobb, ha te minden ünnepet, örömet megtagadsz magadtól.

Ha ennyire nem tudod feldolgozni, érdemes pszichológushoz fordulni, mert nem egészséges.

14 voltam, mikor meghalt a nevelőanyukám, 17,mikor imádott nagyszüleim és 23,mikor édesapám.. Ha úgy gondolkoznék mint te valószínűleg nem lennének gyerekeim, nem lenne boldog életem.. Fáj a hiányuk. Örökké. De az emlekük és a szeretetük velem van. Persze megküzdöttem a depresszióval,illetve nem értettem, hogy miért pont ők és miért pont én és, hogy mi értelme van bárminek is.

Aztán eszembe jutott, milyen életet éltek. Tartalmasat, szépet és bár már nincsenek velem, rájöttem, hogy pont azért, mert az élet múlandó, rohadtul nem fontos, meddig tart.

Élni kell.

Nevetni, szeretni, gyereket nevelni, kirándulni, utazni, élvezni az életet és hinni.

Én hiszek abban, hogy velem vannak, vigyáznak rám. Hogy sosem vagyok egyedül, mert az élet, amit ajándékba kaptam, szép.

Ezek csak az én gondolataim.. Az én érzéseim.. Neked talán nem vigasz. De tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. Sokan vagyunk, akik elvesztettünk számunkra fontos embereket. De vannak akik élnek. Velünk, mellettünk. Akiknek mi vagyunk fontosak.

Nyilván ez gyász alatt nehéz. De pár hét-hónap után feledésbe merül, és minden folytatódik a régiben. Az élet megy tovább, ez a rendje.

Ha te még mindig gyászolsz, évek múltán is, akkor javaslom pszichológus segítségét, mert ez ilyen formában egészségtelen. Meg kell tanulnod elengedni őket! Egyszerűen mert nem nyomhatják a lelkedet a mindennapokban ezek a sérülések. Ez nem segít senkinek, csak ellehetetlenítenek téged. Az elmúltak sem akarnák, hogy magadba borulj ennyi időn át... 🙂

Ez a veszteség feldolgozottságától függ. Én például fiatal koromban egyik napról a másikra elvesztettem a párom. Annyira összeomlottam, hogy 2 évig kezelt pszichiáter, ezidő alatt lettem pánikbeteg és anorexiás is (utóbbinak szerencsére vége). Nem tudom, hogyan, de végül sikerült feldolgoznunk a történteket és rá 6-7 évre ugyanúgy tudtam szórakozni és élvezni az életet, mint előtte. Néha eszembe jut, de inkább hálát érzek, hogy az életem része volt és nem bűntudatot, hogy most jól érzem magam nélküle.

Keress egy pszichológust, ez szerintem nincs rendjén így

Jó, azért az erős állítás, hogy pár hónap alatt elfelejted, hogy meghalt a szeretted. És az is, hogy ha évekig tart, beteg vagy. Egyrészt soha nem felejted el, másrészt 1-2 év és utána az ünnepek, jeles események élénken előhozzák a gyászt.

25 éves voltam, mikor az anyukám és az egyik testvérem meghalt, 5 éve. Még ma is bármikor el tudnám sírni magam. De hagyom magam örülni is a jó dolgoknak.

A nevelőapám most halt meg 1 hónapja. Nem volt kedvem karácsonyozni, meg ilyesmi, de a férjem kedvéért erőt vettem magamon.

Az érzés soha nem múlik el. Átalakul, de nem kopik meg. Tudatosan kell mással is foglalkoznod.

Az öröm nem bánt senkit. Addig foglalkozz a szeretteddel, amíg megteheted. Ne kelljen bánnod, hogy nem koccintottál apáddal szilveszterkor, amíg megteheted volna. Ne kelljen felidézned a nagyi csalódott arcát, amiért nem ettél az utolsó bejglijéből.

Emlékezz a halottaidra, gyászold őket, de élj az élőkkel.

Szerintem nem igaz.

A gyász időszaka épp arról szól, hogy feldolgozd a veszteséged.

Hogy ez mennyi idő, az személyfüggő, de azért egyszer tovább kell lépni. ÉLNI kell, "helyettük" is.

Ha neked ez nem megy, tényleg kérj segítséget!

Engem apai nagyszüleim neveltek. A Nagymamám 2016-ban hunyt el, Nagypapám már 8 évvel korábban.

Édesapámmal kettesben maradtunk szentestéken, meg úgy eleve az egész életben is.

Édesapámnak ugye a biológiai szülei voltak, de nekem is olyan érzés, mintha a szüleim lettek volna, mert ők neveltek.

A család többi részével már picikoromban megromlott a viszony és máig nem lehet oldani (pl rokon pizsamában fogad a 2 ünnep között)...

Namost Édesapám számára ugyan a mindennapokban folyik tovább az élet, de amúgy nem tudja feldolgozni, hogy már nincsenek szülei.

A karácsonyt utálah, a születésnapját is (ami ugyanakkor van).

Utálja a karácsonyi dalokat, a fát 3 nap után leszedi, rombolja a karácsonyi hangulatot.

Ez persze így engem is érint, mert én magamra próbálom erőltetni a hangulatot, fát díszítek egyszál magamnak, megy a karácsonyi zene, sütök, aztán átmegyek és a fentiek fogadnak..

Ja, azon is volt már vita, hogy ne készítsek, hanem pihenjek (pedig a sütés nekem MÉG pihenés).

Évek múltán nem annyira elfogadható, ha valaki nem próbálja meg feldolgozni a veszteséget.