Van köztetek olyan aki önbizalomhiányos volt de mára már "legyőzte"?

Nekem segítettek Hollenda Zsolt coach módszerei, keress rá

(nem vagyok ismerőse, nem reklámozni akarom, csak tényleg jó)

Én kamasz koromban borzasztóan az voltam. Az osztályban ki is voltam közösítve, vagy inkább le voltam nézve, mert a "kemény maggal" ellentétben nem akartam inni, cigizni, és a menő csajokkal ellentétben nem szoliztam, nem sminkeltem. Divatos ruháim sem voltak, mert csóró volt a családom. Arcomon is sok pattanás volt, azt még próbáltam korrektorral elfedni, de ennél többet nem értettem a sminkhez.

Szerencsére suli kívül voltak jó barátaim, ez segített elkerülni a mély depressziót, de azért nagyon szorongtam, utcán is, boltokban alig mertem köszönni, ilyesmik.

Fiatal felnőttként aztán eljutottam oda, hogy változtatni akarok. Onnantól tudatosan kerestem a lehetőséget, hogy leküzdjem a félelmem. Vállaltam, hogy nagy tömeg előtt beszéljek, aktívan odamentem barátkozni új emberekkel, nagy társaságokba jártam. Először szorongtam ezekben a szitukban is, de van az az angol mondás, hogy "fake it till you make it", magyarul hevenyészve úgy tudnám lefordítani, hogy "színleld, amíg nem megy magától". Vagyis eljátszottam, hogy magabiztos vagyok, amíg nem szereztem annyi pozitív élményt, hogy a végén tényleg jött magától.

Harminc fölött pedig ott tartok, hogy tényleg nem érdekel már mások véleménye, kizárólag azé a néhányé, akik igazán közel állnak hozzám. Elégedett vagyok magammal és az életemmel, munkámmal, családommal. Munkám során sokat kell emberekkel együtt dolgoznom, és a fiatal kori önbizalom erősítés fontos lépcső volt ehhez, hogy zavar nélkül ellássam a munkám.

Nekem az segített, hogy annyira elegem lett a helyzetemből, hogy eldöntöttem: nem törődök bele abba, amilyen vagyok, és elhittem, hogy sikerülhet a változás. A másik pedig, hogy aktívan, tudatosan kerestem a helyzeteket, ahol szembemehetek a félelmemmel, így sok pozitív élmény segített átfordítani a berögzülésemet.

Annyit még fontosnak tartok megemlíteni, hogy azért amikor elkezdtem szembemenni a félelmemmel, nem mentem bele akármilyen helyzetbe. Pl. soha nem csináltam csoportnyomásra olyan dolgokat, amit később megbántam volna, pl. nem rúgtam be tudatvesztésig, nem feküdtem össze pasikkal, nem csináltam semmi gáz dolgot. Csak mertem kommunikálni, szerepelni rendezvényeken.

Sok sikert kívánok hozzá, hogy te is szembe tudj nézni a félelmeiddel!

Nekem nagyon sokáig tartott mire kijöttem belőle. Mondjuk úgy, hogy 99% gyógyult vagyok, sajnos az a pici félsz mindig is ott lesz, ha esetleg megint odakerülnék, esetleg. Régebben agyonstresszeltem magamat, ma már hunorral oldom a dolgot. És rá kellett jönnöm, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni (hiába van meg az összhang, ha egyszerűen nem passzolnak a dolgok genetikailag), mert ez a dolog adott és nem igazán lehet rajta változtatni. (Műtét nem jatszik).

Érdekes, hogy sosem volt gondom az ismerkedéssel, de ha sanszos volt az ágymutatvány, akkor inkább elmenekültem. :)

Aki esetleg nem jött volna rá, férfiasság jellegű probléma. Vagyis, most már ex-probléma. 😅

(sokan küzdenek ezzel, szoronganak sajnos)