Miért nem tudom megvédeni magam, visszaszólni olyan embereknek, akiknek "tartozom"?

Alapból határozott és őszinte embernek gondolom magam. Szívesen kimondom a véleményemet, ha kérdezik, de nem ártom bele magam senki dolgába. Mégis, ha olyan emberrel beszélgetek, aki valamilyen kisebb-nagyobb szívességet tett már nekem (kérve vagy kéretlenül), alázatossá válok, mert félek, hogy megbántom, mert nekem hálásnak kell lennem neki... Ezért egy idő után behódolva érzem magam, hagyom, hogy okoskodjanak nekem, mintha egy gyerek volnék, aki nem tudja mit kell tenni, pedig nagyon is tudom és legszívesebben megmondanám, hogy ne nézzen hülyének, de nem merem, mert lekötelezettnek érzem magam azért, mert adott valamit vagy tett valamit értem. Már azzal érzem, hogy hibát követek el, ha szép finoman megfogalmazom, hogy zavar ha beleszólnak a dolgaimba. Hogy lehet ezt úgy kezelni, hogy meglegyen az aranyközépút?