Mással is megtörtént, hogy felvette a környezete tulajdonságait?

Tehát mint esetemben, hogy bunkók közt bunkó lett. Olyan helyre költöztünk, ahol ritka tahók az emberek, ráadásul ötvenezres csodaszép kisvárosból sokmilliós fővárosba. Megviselt a váltás, de próbáltam kitartani a család kedvéért. Eleinte még igyekeztem a magammal hozott kedvességet és nyitottságot mindenáron fenntartani, de 4 év alatt lassan elpárolgott, vagy nem tudom, és most az ötödik évben már én is “bebunkultam”.

Annyian bántottak teljesen ok nélkül, hogy már nem csak lepereg rólam, hanem én is ugyanazt csinálom, és nem csak ilyen enyhén, hogy már én sem köszönök senkinek, meg nem tartom meg az ajtót még a szomszéd láttán sem. Mondok egy példát: még az elején volt olyan, hogy kerestem egy helyet, sokat gyalogoltam, már közel lehettem, a telefon géphangon sorolta nekem, hogy mikor melyik utcán forduljak el, amikor egy férfi megszólított, kérdezte hova megyek. Mondtam neki, erre ő hogy csak induljak a másik irányba egyenesen, és ott lesz. Megköszöntem, elindultam, 20 perc gyaloglás után konkrétan kiértem a semmi közepére. Visszafordultam, visszamentem oda ahol megszólított, megint a telefonra bíztam magam, 2 PERC GYALOGLÁS UTÁN MEGÉRKEZTEM. Az a szemétláda szándékosan rossz helyre küldött, úgy, hogy még csak nem is én szólítottam le és kérdeztem! Rengeteg ilyen történt, egész egyszerűen bunkók errefelé, nem tudok jobb jelzőt. Nemrég a boltban (magas vagyok) veszegettem le a felső polcról ami kell, aztán nem tudtam odébb lépni, mert egy alacsony kis nő elém állt, hogy megkérjen, vegyek le neki is valamit. És nekem csak az ingerült gondolat jött, hogy egyik kezemben táska, másikkal a kosarat fogtam, ez megvárta míg a letett táskámat újra felvettem és akkor szólított meg, és hogy nem fogom újra letenni. És szó nélkül kikerülve ott hagytam. És utólag sem volt bűntudatom, tiszta elégtételt érzek azóta is, hogy végre már megkeményedtem, nem hagyom ezeknek bántani magam. És gyűlnek az ilyen indokolatlanul bunkó húzásaim teljesen ösztönösen.

Na tehát a kérdésem: én már mindig így maradok? Vagy ha újra kedves, normális emberek között fogok élni, akkor újra előzékeny és nyitott leszek? Átment már valaki hasonlón, mi lett vele akkor, mikor ott tudta hagyni a mérgező embereket? Vagy hogy lehet farkasok közt báránynak túlélni, hogy tudtál bunkók közt a kedvességeddel nem megbolondulni?