Miért másodlagos számomra a saját testi épségem?

Azt vettem észre, hogy már egy ideje nem féltem magam és nem zavarnak a sérülések se. Heti szinten szerzek be kisebb vérző karcokat és zúzódásokat de nem hatnak meg. A legtöbbet csak utólag veszem észre pl fürdésnél és fogalmam sincs, mikor és hogy lett.

Ha bármi történik körülöttem, mondjuk megbillen az egyensúlyom vagy rosszul fogok valamit a világért se dobnám el. Szépen lerakom valahogy, akár annak árán is hogy meghúzom a karom/hátam. Ez mind teljesen ösztönös, mindig utólag esik le, hogy egyébként ha elejtem akkor az nekem nem fáj. De valahogy mindig az van bennem tudat alatt is, hogy én meggyógyulok de ami összetörik annak annyi.

Miért megyek vajon ennyire szembe az életösztönnel?

Azon is elgondolkodtam, ha például tűz ütne ki, nem azon aggódnék hogy én lángra kapok vagy megégek, hanem hogy bármi vagy bárki más, ezért simán lángok közé nyúlnék ha kell.

De ez mindent csak nem normális, igaz?