Más is van aki csak nagyon kevés emberrel kommunikál?
Heti rendszerességgel kb. 3 ember van akivel mélyebb beszélgetést folytatok, mint a köszönés, és 1-2 mondat váltása.
Kettő közőlük a szüleim, akikkel együtt élek, de mivel hétköznap egyetemen vagyok, otthon pedig nagyrészt tanulok velük is gyakran elég felszínes a kommunikációm, illetve van egy barátom, akivel heti 4-7 alkalommal beszélgetek.
Soha nem volt még ilyen kevés ember az életembe, azt hittem, hogy egyetem alatt sok új barátot szerzek, de pont nem így lett (igaz részben az én hibám is, mert nem tudok mások felé nyitni csak nehezen).
Néha elég rossz érzés, mert sok téma van, amiről nincsen kivel beszélnem. Az oldalt is azért látogatom, hogy valamennyire szocializált maradjak.
Párom sincs, egyedül lakok. Van pár barátommal egy messengeres csoport beszélgetésünk. Oda szoktunk írni. Rajtuk kívül az utolsó üzenetem egy munkatársamtól érkezett vasárnap éjszaka, hogy nem fog jönni dolgozni.
Munkahelyen az irodában a 8 órából 6-ot mindenkinek bent a fülhallgató és elvan magának, vagy telefonon beszél a maradék időt pedig csak a munkáról beszéljük.
Kicsit kezdem azt érezni hogy magányos vagyok, régen sokan kedveltek de "megöregedtem" minden barátom megtalálta a párját akivel elvannak maguknak én meg csak úgy vagyok.
Jelen... édesanyám, párom és a gyerekkori barátnőm.
Plusz pár szó a kollégákkal és ennyi.
Szeretnék javítani, de nem tudom megőrizni a barátságokat, plusz szocfób is vagyok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!