El kellene süllyednem szégyenemben, ha 21 éves lány/nő létemre kicsit sem konyítok a főzéshez?

Elvárás az, hogy intézkedjen vagy csinálja meg. Ahogy mindenki a világon. Ha nem főz, ne várja el, hogy én majd igen, csak mert nő vagyok. Én sem haltam eddig éhen. Nem esett rám a ház. Nem esett össze a könyvespolc.

Nem hiszem el, hogy nincs normális ember. Mondjuk egy nő, aki SZERET főzni, és cserébe nem várja el az ezermesterséget a férfitól, vagy férfi, aki megszereli a csapot, mert ha egyedül lenne is megtenné, és nem hánytorgatja, hogy ő mekkora ember, és nem, nem fog mosogatni.

"Elvárás az, hogy intézkedjen vagy csinálja meg. Ahogy mindenki a világon. Ha nem főz, ne várja el, hogy én majd igen, csak mert nő vagyok."

:D

Visszaolvasod te amit leírsz? Érzed ugye a disszonanciát?!

Tehát te elvársz, de mire? A semmire? Ő csinálja meg, mint mindenki más, de tőled nehogy már elvárjon valamit...

aha... logikus.

És akkor te mert szexizmusról papolni.

Fordítsd csak meg a helyzetet!

Mint ha neked azt mondaná egy férfi , főzzél meg úgy, mint bárki más, de nehogy már te elvárhass tőle semmiféle férfiaknak való házi munkát, csak azért, mert férfi. :D

Értem én ezeket a divatos elméleteket, csak ez egy párkapcsolatban életképtelen. Mondom ezt közel 20 évnyi házasság után.

Lehet itt elméletekről meg nemi szerepekről beszélgetni, hogy ki mit nem csinál, csak ha leszállunk a földre, akkor rátérhetnénk arra a részére is a történetnek, hogy akkor viszont ki csinálja meg?!

Mert a gyakorlatban meg úgy működik, hogy egy közös háztartásban mindig van mit csinálni, ez kikerülhetetlen.

Véletlenül se gondolod pofátlanul vérlázítónak azt, hogy az egyik fél a "közös teherviselésből" mindent lepattint magáról, mert olvasott valamit a kiskegyedben, ugyanakkor elvárásai meg vannak.

Találtál is valami verebet aki ezt benyeli?

Mondjuk ha én letolok egy 12 órás műszakot, és hazamegyek úgy, hogy elájulok az éhségtől, és a feleségem ilyet mondana, hogy ideje is, meg energiája is lett volna főzni, de megalázónak tartotta ezt a "női szerepet" úgyhogy nincs semmi kaja, mindezt azért, hogy ne nézzem le, hát én tényleg olyan büszke lennék rá, nagyjából 1 órája lenne rá hogy visszaköltözzön az édes anyukájához, hogy legyen rá ő is ugyanolyan büszke.

Csak annyit akarok kihozni ebből az egészből, hogy ha leszállunk erről az elméleti vonalról, és átültetjük ezeket a szituációkat a mai Magyarország átlag családjának a lehetőségeibe, akkor nem hinném, hogy bármelyik félnél megengedhető lenne, hogy neki derogál valami sima hétköznapi dolog, csak azért, mert azt hiszi, attól majd a másik lenézi.

Sőt!

Abba a "párkapcsolatba" -ha lehet annak hívni- bele lehet szarni egy nagyot, ha bárki ilyen miatt lenézi a másikat.

Hosszútávon, évtizedekről beszélek, egy emberöltőnyi időszakról, egy nőt se fog egy férfi se azért nem lenézni, vagy megbecsülni, vagy tisztelni, mert a fóbiái meg a komplexusai miatt kivonta magát bizonyos dolgok alól, csak azért, hogy megmutassa, hogy márpedig azért se!

Én az életem párját azért tisztelem, mert amiben tud, ugyanolyan keményen és állhatatosan odateszi magát, mint amilyen keményen én is odateszem magam az életben, legyen szó akár pénz keresetről, akár arról, hogy tisztességben, egészséges értékrenddel , jó embereket neveljünk a gyerekeinkből.

Ez, küzdelmes. Egyszerű melósok vagyunk, szóval a szürke hétköznapok monotóniáját, kihívásait, nehézségeit több fronton is bírni kell.

Ahhoz, hogy ez működjön, mindenkinek legjobb tudása szerint kell belerakni ebbe a történetbe mindent.

Mert azért választottuk egymást, mert közös céljaink vannak, egymást segítve akarjuk jobbá tenni az egész család életét, nem pedig egymást akarjuk legyőzni, vagy napi szinten azért harcolni, hogy eldöntsük, ki hordja a nadrágot.

Az, nem párkapcsolat, ha bármelyik fél valami légből kapott fantáziálásra hivatkozva , kivonja magát az egyenletből.

Az valami bizarr hatalmi játék, aminek semmi keresni valója egy párkapcsolatban!

A kérdés feltevőtől kérdeznék, ha szabad:

Feltételezvén, hogy nem alapítottál még saját családot.

- Ha szüleiddel élsz, otthon főz e valaki ?

- Tervezel e család alapítást ?

Önmagában ha 21 éves korodra nem tudsz főzni, az még talán nem probléma.

Ha viszont lesz gyermeked, akkor őt hogyan fogod ellátni ?

Főzöl e rá ?

Ha jól sejtem szüleid főznek rád.

Fuss végig azon, hogy ha egész 21 éves korodig nem főztek volna, akkor hogyan értékelnéd a folyamatot.

Lehet, hogy későbbiekben egy gyerek vállalása abszolút a főzés irányába fog vinni, mert átlag felelősséggel bíró ember szokott főzni a gyerekre és egyben a párjára is.

De hangsúlyozom, ezt a férfi is simán megteheti. Nálunk mindketten tudunk főzni. Műszaki dolgokat viszont csak én csinálok. Gombfelvarrást meg csak a párom. Bevásárlást is mindketten, de csekket szinte csak a párom visz a postára.

Kis szemetes beöntése a nagy kukába a párom, a nagy kuka utcára cipelése meg az én dolgom.

Szépen el tudjuk osztani a dolgokat.

21 éves koromban viszont ezekről még semmit nem tudtam.

Más lesz a Te helyzeted is egy saját családban.

Szerintem rosszul magyaráztam.

Elvárom azt, hogy ő legyen önálló. Én is az vagyok. Ha úgy gondolja, szerelje meg a csapot, ha úgy, hívjon szakembert. Ha akar, főzzön magára, ha akar, vegyen magának enni.

Azt várom el, hogy ne tőlem várjon el dolgokat, mert én sem tőle várok el dolgokat.

Remélem, így tisztább.

Igen, így tisztább, és másabb is.

Ugyanakkor még mindig olyan érzésem van ezzel a szemlélettel kapcsolatban, hogy van benne valami egymás mellett élés, mint ha nem is egy család lenne, mindenki csinál amit akar, megy amerre akar, senkit ne érdekeljen mit csinál a másik, mindenki egyéni, önálló személy... nekem a család az nem ilyen.

Lehet én vagyok már öreg, de én ezzel nehezen tudnék azonosulni.

Ez olyan, mint ha pl magamnak főznék vacsorát 1 személyre, mindenki más meg "ha akar, főzzön magának, legyen önálló".

Hát le is köpném magam.

#37

En is igy erzem, ahogy Te!

Szerintem, ez vhogy ugy mukodik, hogy nem varom el a ferjemtol, hogy ertsen ehhez, vagy ahhoz, de szamithassak ra, ha meg kell oldani vmit, es ugyanigy viszont.

#36-os, te egyébként párkapcsolatban élsz?

Mármint 1 háztartásban valakivel? Ez működik a gyakorlatban? Elég nehezen tudom elképzelni, pláne ha van vagy 2 gyerek, hogy ezt hogy lehet ilyen hozzáállással hosszútávon gördülékenyen kivitelezni.

Csak azért érdekel, mert nálunk eléggé másképp tud működőképes lenni , és nem azért, mert alapvetően másképp képzeltük volna el, hanem mert az élet formálta másképp.

Márpedig nem élünk valami különleges életet, szóval tök átlag, de ha itt mindenki így külön külön élné a maga életét, egymástól függetlenül (azt mondjuk nem tudom családnak hívnák e) de az a gyakorlatba átültetve elég nagy szélmalom harc lenne.