Mit csináljak, hogy lazább legyen az élethez való hozzáállásom?

Nem, ne füvezzél emiatt. Egyértelműen otthonról hoztad ezt a görcsös szorongást, és idegen a személyiségedtől, ami miatt el akarod hagyni.

Tudatosan ellen kell állnod. Nézd meg az útvonalat előre, hogy ne érjen meglepetés, de felesleges agyonaggódni mindent. Ne hagyd, hogy mások szorongása begyűrűzzön az életedbe. Mindenkinek éppen elég a saját maga aggodalma.

Nincs olyan, hogy valaki "örökre el lett rontva". Én 35 körül kezdtem felismerni a legsúlyosabb hiányosságaimat, és az elmúlt egy év alatt rengeteget fejlődtem bennük.

Ne aggódj ezen. Meg túlságosan sokat máson sem. Tervezz meg előre, amit lehet, a többit pedig próbáld meg elfogadni, ahogy jön.

"Anyámat mem tudom megváltoztatni de magamat igen"

Ez a kulcs. Én is hipochondriával küzdöttem az otthon rám pakolt szorongások miatt. Így jött ki bennem, mert az élet apróságain képtelen voltam szorongani.

Hasonlóan voltam én is. Anyukám szeretetből fakadó féltését kontrollálásnak éltem meg.

Nekem is a költözés segített. Felvettek egyetemre és kolis lettem. Sokkal jobban szeretem most magamat, az egyetemen, mint a gimis énemet. Sikerült kinyílnom. Végre a magam ura lettem, senki nem kérdezte mikor kivel hova megyek és mikor érek haza,mikor fekszem le aludni, stb.

Szóval anyukád nyomása alól kell kiszabadulnod és megvalósíthatod önmagad.

Én is ilyen vagyok különben, ez részben tanult viselkedés, a látott családi mintak és részben jellembeli dolog. Nos, nem könnyű ezen változtatni, még nekem se sikerült hosszútávon, inkább azt mondanám, hogy vannak rosszabb-jobb periódusok, ezt megfigyeltem. A füvet semmiképp nem javaslom, sem az alkoholt, sem egyéb tudatmódosító szereket. Mert lehet, hogy pillanatnyilag laza leszel tőlük, de hosszútávon mindegyik egy szenvedélybeteg idegronccsá tesz. Azt gondolom te sem akarod. Amúgy nem gondolnám, hogy komoly baj van veled, ezen ne görcsölj, ilyen a személyiséged, amire tudom, nagyon rossz hatással van, ha még otthon is ezt látod. Egyszerűen próbálj meg beszélgetni más emberekkel, es minél kevesebbet otthon tölteni, (tudom nehez lehet, én pl. introvertált vagyok), de ha már 1-2 baratod van, akikre számíthatsz és ki tud ebből szakítani az is nagyon jó. Az is való igaz, hogy sokat segíthet, ha majd elköltözöl itthonról. Nekem ugyan meg nem oldotta, de valamiben erezhető a változás, mióta eljöttem, viszont amikor hazamegyek, egyből mindenen feszengek, és nem tudok ellazulni. De annyira ne aggódj, mondom nem kell komoly gondra gyanakodni, neked ilyen a beállítottságod. Nyilván, ha elviselhetetlennek érzed, és nagyban rontja az életminőséged, ha úgy érzed beszélj egy szakemberrel, de szerintem a fent írtak is segíthetnek ezen. Amúgy ne hogy azt hidd, hogy feltétlenül az a jó hozzáállás, hogy ,,hú de laza vagyok", mint az általad említett lány. Attól meg, hogy a médiától kezdve, minden ezt erőlteti belénk, fiatalokba, attól még nem biztos, hogy ez minden szempontból olyan hú de nagyszerű hozzáállás. Nézz szét mennyi felelőtlen fiatal is van, rossz döntésekkel. Egyszerűen csak meg kell találni itt is az arany középutat, mint mindenben. :) Ja, és szerintem egyáltalán nem baj, és természetes, hogy pl utánaolvastál az oktatóknak, szerintem ez teljesen normális, és természetes igény, aki szeretne tényleg megtanulni felelősségteljesen vezetni, hogy megnézi, ki mellé ül be, èn is ezt teszem hamarosan.

Minden jót kívánok, és szerintem ne aggódj, nincs komoly baj veled, egyszerűen nekem az jön le az írásodból, hogy egy értelmes, az átlagnál felelősségteljesebb fiatal vagy, aki kicsit rástresszel dolgokra, de ettől még nem vagy bolond, vagy ilyesmi.

Üdv, 25/L

Nagyon sok mindenben magamra ismertem azok közül, amiket leírtál.

Az én anyám is átragasztotta rám ezt a mindent túlaggódós-mindeneen pánikolós stílust, holott én is annyira szerettem volna mindig is egy laza, carpe diem felfogású ember lenni, mint oly sokan, akiket ismerek. És igen, nekem is mindig el tudja cseszni a lelkesedésemet egy program iránt, amikor elkezdi ecsetelni, hogy hányféleképp lehet valami bajom, ha én abban részt veszek.

Az én helyzetemen nagyon sokat segített a különköltözés anyától. Baromi jó érzés, hogy most már akkor megyek el ittohnról amikor akarok, oda ahová akarok és azzal akivel akarok. Nem kell senkinek sem elszámolnom a részletekről.

Neked ez nem megoldható esetleg, valamilyen formában? Emlékszem, hogy én is annyi idős voltam, mint most te, mikor elváltak a szüleimmel az útjaim.