Undorom van az egyszerű buta primitív lányoktól és fiúktól akikből Dunát lehetne rekeszteni. Más is van ezzel így? 24/F
"ide tudod azok írnak, akiknek vagy valamilyen bajuk van, vagy segíteni szeretnének másokon"
ez utóbbit inkább visszavonom
akik itt válaszoltak éppen annyira antiszociálisak mint te, kérdező
Van bajom igen a társadalmunkkal jópár. Van ez a dolog hogy előbb az embernek saját magában, maga körül kell rendet tenni de az a helyzet hogy itt a kiscsaládomban és nálam ez a viszonylagos rend megvan már születésem óta. Nem én és kiscsaládom züllesztettem le a társasalmat. Ugyanakkor nem lehet a fiatalokat okolni minden miatt mert a viselkedésüket a primitív buta szülők rontották el leginkább.
Buták azok igen akik a trendeket megrögzötten követik, akiket nem zavar ha a vans cipőt a suttyó, semmi egyediséggel nem rendelkező, csak bulizással foglalkozó lényeken látják.
Amire gondolsz azt aszociálisnak hívják de nem kötekedni akarok. A legtöbben rosszul használják. Ebből is látszik hogy egyáltalán nem biztos hogy az a jó amit a birka nép követ, másol egymásról.
Hogy miért zavar ez az egész? Mert köztük élek, innen lehetne barátokat összekaparásznom, meg barátnőt amik ezáltal rendesen meg lettek nehezítve. Ugyan vannak pozitív részei is, például ha valaki megismer egész könnyedén azt mondhatja hogy milyen jófej vagyok, mennyi minden érdekel stb.
Hogy lenézek-e másokat? Alapvetően nem, senkit. Csak azokat akik igénytelenek és belőlük rengeteg van. Turiból egy ezresből is fel lehet öltözni normálisan, bár próbáltak már meggyőzni arról hogy pénz függvénye. Valójában pedig nem pénz függvénye.
Ez csak egy példa de amit láttok az utcákon szemét az 100%ig nem tőlem származik mert én életemben sosem szemeteltem , a rágómat köptem ki párszor ha épp nem volt alkalmam arra hogy beletegyem egy zsebkendőbe.
Környezetemre is igényes igyekszem lenni de hiába, az igénytelen, lusta embereket nem fogom tudni megváltoztatni.
Lehet hogy aszociális vagyok persze, én inkább azok társaságát keresem akik nem akarnak mindenáron kitűnni pl. rózsaszínű hajukkal csak a külsőségekkel foglalkozva és nem is akarnak ,, beállni a sorba ". Igazából a vidéki egyszerűbb emberekkel is jól ki tudok jönni de örülnék ha több hozzám hasonló lenne.
nem, nem örülnél
mindenkinél okosabb, mindenki hülye csak én nem jön le nekem ebből amit, ahogyan írsz
tipikus 20+
egy jó hírem van: kinövöd
egy jó tanács: szeresd az embereket
mindenkinek vannak jó tulajdonságai
vedd észre azokat
de az is lehet, hogy nem ilyen vagy, csak ezt mutatod magadról
igazából miért tetted fel ezt a kérdést?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!