Miért várja el a társadalom, hogy mindenki ugyanazt a sablon életet élje?

Előző vagyok:

Hát én úgy próbálom elkerülni az ilyen helyzeteket, hogy igyekszem nem találkozni ilyen emberekkel.

Még akkor is, ha a rokonaim.

Amikor csak tudok kimaradok a családi, rokoni összejövetelekből, és nem érdekel, hogy ez esetleg nekik nem tetszik.

De amúgy tulajdonképpen már némileg meg is edződtem ilyen téren.

Azt vallom, hogy ha én nem ütöm bele az orromat mások dolgaiba, akkor ők se tegyék meg ezt velem szemben.

"Ti hogy rázzátok le magatokról ezeket a kerdeseket, kinos beszólasokat? Neked utolsó valaszoló hogy sikerült ide eljutni lelkileg nem érintenek meg ezek? Ilyen beallítottsagu a hozzaallasod vagy megedződtel?"

Én edződtem, minél magasabbra építettem fel az önbecsülésem, annál kevésbé hagytam, hogy másoknak hatása legyen az életminőségemre. Eltartott egy darabig, de megérte. Az életben soha nem lehet mindenkinek megfelelni, mindig lesz valaki, akinek valami nem tetszik, de rájöttem, hogy nem is kell megfelelnem senkinek saját magamon kívül. Nem leszek kevesebb attól, hogy másoknak nem tetszenek a döntéseim és nem vagyok hajlandó magamra erőszakolni egy olyan életstílust, ami zsigerből taszít, csak mert más azt mondja. Most más éli az életemet, vagy én? Más szenved majd a döntéseim következményeitől, vagy én? Ha idegenekről, félidegenekről van szó, akkor meg pláne, miért is zavarna egy olyan ember kritikája, akihez semmi közöm? Ilyen emberek közé nem akarok beilleszkedni, nincs abban semmi jó számomra. Az ilyen emberekkel nem tartom a kapcsolatot, nem is hiányoznak az életemből, de komolyan. Ha pedig nem lehet kikerülni, egy szarkasztikus beszólás csodákat művel, minden más pedig lepereg rólam. Szerintem amíg az ember meg akar másoknak felelni és emiatt elnyomja önmagát, addig soha, de soha nem lesz igazán boldog.