Amikor bejött a II. vh alatt a zsidók szállítmányozása a vasutakon, vidéki helyeken tömegek vagonokba pakolása senkiben sem ébresztett bűntudatot?

Előzőleg a zsidóknak kötelező volt a sárga csillag viselése, majd hetekkel előtte bezárták őket a zsidó templomba és udvarába levő gettóba. Ha valaki ételt akart nekik adni, azt is letartóztatták a nyilasok. Amikor bevagonírozták őket, nyilasok és csendőrök kísérték őket. Senki nem mert tiltakozni, mert kockáztatta volna, hogy őt is elviszik.

Később az állomásra befutott egy deportáltakkal teli szerelvény. A kísérő német tisztek a restibe mentek enni. A vagonokban levő emberek vízért könyörögtek. Valaki kinyitotta az ajtókat és kijöttek a szerencsétlenek. A németek közülük 300 embert agyonlőttek. Az állomás falán emléktábla van.

Az emberek nem mertek szembeszállni a nyilasokkal.

Fel volt ez építve pszichológiailag. Először a sárga csillag viselése -> tudatosítani az emberekben, hogy a másik ember valami más, mint ő. Onnantól ő nem a szomszéd Kati, nem a boltos Berci bácsi, nem Jóska villanyszerelő, hanem "a zsidó".

Utána fokozatosan a jogok elvétele -> belenevelik az emberek agyába, hogy az a másik ember, az nemcsak más, hanem alsóbbrendű is.

Emellett a folyamatos bűnbakképzés, ami igen könnyű volt egy gazdasági válsággal terhelt, vesztes világháború utáni, megcsonkított országban. A "rossz döntéseink vezettek ide" és a "nem tehetek róla, a rossz dolgok néha csak úgy megtörténnek" az emberi psziché számára nehezebben feldolgozható, mint a "vannak a gonoszok, és ők tehetnek róla". Utóbbi viszont beláthatatlan következményekkel jár, ha az ellenségképkereső tömegek elé odaállítasz egy általad kijelölt ellenséget.

Vannak egyébként kísérletek, amik magyarázatot keresnek erre a jelenségre, pl. ez (bocs, csak angolul van egyelőre)

[link]

Fiatalon még meg tudtam kérdezni a nagyszüleimet, mert engem is érdekelt ez a kérdés, ők akkor voltak viszonylag fiatalok. Vidéken laktak, kisvárosban, nagyapám tisztviselő volt, nagyanyám háztartásbeli, ahogy illett. Nem tudtak semmit arról, hogy mi történik a zsidókkal, az volt a propaganda, hogy dolgozni viszik őket. Emlékszem, megdöbbentőnek találtam, hogy nem igazán érdekelte akkor még őket a dolog, két okból: egyik, hogy errefelé nem volt soha sok zsidó, és ismeretség, "keveredés", barátkozás sem volt. Szóval kb. olyan volt nekik, mintha mi most hallanánk, hogy a morva kisebbségi önkormányzat tagjait viszik különmunkára.

Azt viszont nagyon elítélték, mikor elvitték őket a gyűjtőhelyről, mindenki ész nélkül vitte a hátrahagyott értékesebb holmikat. Volt, aki varrógépet vitt haza a hátán... A háború után persze megtudták, mi történt. De ott volt a Don-kanyar, a rengeteg elesett, az oroszok által tömegesen megerőszakolt nők, kirabolt házak, irodák, boltok, kényszermunkára vitt százezrek. Sajnálták őket, persze. Csak az a korosztály még tudta, hogy nem ez volt az egyetlen rettenetes dolog a háborúban, mint ahogy azt most próbálják előadni nekünk.