Szét vagyok csúszva, hogyan szedjem össze magam?

Hülyén fog hangzani, de próbálj meg újra érezni. Idézd fel milyen érzés volt egy adott dolog amit régen szerettél, és próbáld visszahozni. Csak szép finoman, ha nem megy vagy nem bírod, akkor nem erőlteted, hanem hagyod pihenni és máskor újrapróbálod. Például az ölelésnél. Ha megölelnek, gondolj arra, hogy milyen jó érzés volt régen, miért volt olyan jó érzés és ezekre koncentrálj.

Gyanítom minden dolog amit itt felsoroltál, abból fakad, hogy nem osztod meg senkivel a problémáidat. A szakis(foltozgatós-elnyomod magadban a dolgaid) megoldás nem megoldás. Ahogy egyre több dolog gyűlik fel odabent, egyre jobban kikészülsz. Nem kell kiönteni az egész életed, de ha a kisebb problémákat megosztod valakivel akiben megbízol, már azzal is sokat segíthetsz magadon. Ne próbálj meg egyedül csinálni mindent, ha van más lehetőséged is. Az ember társas lény, az a természetes ha időnként vágyik a figyelemre, arra hogy valaki meghallgassa a problémáit. Ezek megtagadása csak bajokat szül.

Az őszinteség alapvetően jó, de van amikor a nagyobb jó érdekében nem előnyös szó szerint kimondani. Én is "ami a szívemen az a számon" ember vagyok, de vannak helyzetek amikor valami miatt, vagy csak puszta empátiából nem illik. Olyankor visszafojtom magamban, és később megosztom egy olyan emberrel akiben megbízok vagy hasonlóan gondolja.

Arra törekedj, hogy továbbra is segíts másoknak, de csak annyira amennyire erőd engedi. Ha túlvállalnád magad, azzal nem járna jól senki.

Ami még nekem segített, az az erdei séta, vagy futás zenével. Teljesen kikapcsoltam mindent, és csak a zenére és a tájra koncentráltam, na meg a szabályos lélegzetvételre. Nemtudom mennyire vagy fogékony az ilyen dolgokra, de egy próbát megér. Kicsit összhangba kerülhetsz magaddal.

Remélem írtam valami hasznosat, kívánom hogy sikerüljön visszahozni egy kicsit a régi önmagad :)

Kamaszkorban nehéz ráérezni, hogy nem szabad se görcsölni, se elvárni semmit. Csak létezni kell, és megismerni önmagad.

Én se jöttem rá, csak anno huszonévesen.

De sose lehet tudni, a mai internetes világban számos lehetőség van pszichésen fejlődni, itt a gyakorikérdések, meg egy rakat pszichológiai weboldal, stb.

A magányt sokan elszenvedik, akár társaságban is ezt érzik. Sajnos erre a gyógymód az, ha városba kerülsz, de ha kis településen élsz, akkor pech. Mindennek van oka, mindenből lehet tanulni valamit, a nehézségekből is.

Ettől függetlenül érdemes keresni a megoldást, tehát nem ölbe tett kézzel kell ülni. Viszont görcsölni semmiképp se szabad, mert az komoly gát. Csak próbálkozz lazán és ne akard megmarkolni a homokon, különben szétfolyik a kezedben. Tehát ne nézd, h mit értél el most és mit nem.

A folyamatra figyeld: a kellemetlen oldalából okulj, a kellemesre meg tartósan figyelj.

A mi gát pl:

"Na most VAN egy pasim."

"Na most szép lettem."

Satöbbi.

Ehelyett áramolj. De ne felelőtlenül, mist sok bagózó, piáló drogos tini! Hanem egészséges életmód keretén belül.

Barát van, amíg meleltted van ,iylen egyszerű. Párod is. Nem kell kielemezni, hogy "na most akkor mi járunk? Mi most együtt vagyunk? Vagy nem?"

Egyszerűen csak élj. Az körülmények így is épp elég fix dolgot várnak el, pl írj alá szerződést, tartsd be a munkavállaláskor a szerződést. járj be suliba stb. Minek még több társadalmi elmebaj??

A mai világból kiveszett a kellő kreativitás, a spontaneitás és bizalom. Ehelyett dogmák, és merev szabályok vannak.

Kell egy kevés merev szabály, igen, kisgyerekkortól a felnőttekig. De csak az a kevés evidencia kell, hogy pl ne árts másnak se magadnak, kivéve jogos önvédelemből, stb, más merev szabály nemigen kéne h legyen, mégis ránk erőltetik.

Minek kellene gyártani ezeken felül is?? Nemde? :)

Nem volna hatékony.

Beszélgess, beszélgess, akivel lehet, Ez egy folyamat.

Ne azt nézd, hogy "na most akkor van barátom, vagy nincs? Baráttá vált már, vagy még nem?" - ez gát!

Csak áramolj, beszélgess, akivel érdemes. Közben figyelj befele is, ismerd meg önmagad!

És még valami: évszázadok óta az egyik hatalmi trükk a hosszú távú lekötöttség. Ennek egyik tipikusan mai "hóbortja" a hitel.

De évszázadok óta pl az , hogy évekig járni kell suliba, hogy "jogosítványt" kaphass később egyes munkahelyekre.

Sajnos annyira beteggé tették egyes hatalmak a társadalmakat, hogy ebből érdemes kilépni, amennyire csak lehet, de te döntesz. Én kellően független voltam mindig és maradok is alapvetően.

Ne kövesse a gondolkodásomat senki. Meghallgathatja, inspirálódhat. De önmagát kövesse mindenki, mert az az útja.

Az egy nagy marhaság, amikor valaki kitalál saját magának egy imidzst, és jelentőséget tulajdonít ennek.

Ez nem önismeret, hanem bohóckodás, amely lelki bizonytalanságból, szorongásból, esetleg unalomból ered.

Nem megalkotni, hanem megismerni kell önmagunkat, ez a kulcs az élethez. És ez egy végtelen folyamat.

Alkotni ennek alárendelve érdemes, kreatívan, minél függetlenebb módon.

Visszatérve a hosszú lejáratú dolgokhoz: te döntöd el, mit teszel, de elmondok neked valamit magamról: végigcsináltam a 12 évet, h legyen érettségim. Aztán jó tanuló voltam főiskolán, lett diplomám. De ha elölről kéne a gyerekkorom kezdeni, de tegyük fel, egy "varázslat folytán" a mai eszemmel kezdhetném újra, tudod mit tennék? Szarnék az iskolára!

Kizárólag autodidakta lennék! ÉS spontn, amikor kedvem van tanulni és azt, amit és akkor, amikor kevdemn van!

Az érzelmi motiváció a legalapvetőbb, a tanulásra nézve. Eleve is főleg a jobb agyféleteke hangsúlyú hozzáállás a fontos.

A mai világ beteg, fél és nem egész. Bal agy-FÉL-tekés, azaz merev, racionális ,mindig mindent kiszámol, és görcsöl, és kitart hosszan értelmetlen célok mellett.

Nekem két agyféltekém van. (Nahát!) De az arany középút sose pont középen van! És általában nem is szélsőség, viszont dinamikus! Az élethez némileg jobb agyféltekée felé hajló két agyféltekés működés az optimális (jobb agyfélteke kb érzelmek, spontaneitás, humor, oldottság, játékosság, művészet, spontán, ihletett kreativitás, spiritualitás, megérzések, kapcsolódás, stb).

Az élet kicsit olyan, minta kötéltánc, még ha ez klisésen hangzik is. De igaz. Egyensúly kell.

Bár nem pont félúton kell lenni általában, hanem csak körülbelül, és ráérezve.

Egy pedagógus.