Veletek is volt már, hogy semmi kedvetek nem volt megünnepelni a szülinapotokat?

Évek óta nem ünneplem, mert fölöslegesnek tartom. Ez nem ünnep. A családom is lassan úgy volt vele, hogy nekik sincs hozzá kedvük és ők is leszoktak róla. Szóban köszöntjük egymást természetesen, de ünnep nincs.

A férjem családjának oldaláról viszont még mindig ott van a kényszer, mindig le kell ülni és mosolyogni a gyertyaelfújós fotókhoz, mint valami 3 éves... Ez náluk hagyomány, én meg mosolyok.

Bár mondjuk ha ez nem lenne, valószínűleg sosem ennék tortát magamtól, szóval ez a része azért jó :)

Megesett, 29 születésnapom nagy része így telt.

Gyerekként is csak a család köszöntött fel. Később is mindig "elfelejtették" a haverok, ismerősök. Mindig reménykedtem, hogy hétvégére, szabadnapra essen, ne úgy menjek bárhova, hogy ma van.

Legrosszabb az volt, mikor "baráti" társaságban az egyik srác születésnapját vizsgák miatt 1 héttel később ünnepelték konkrétan az én születésnapomon. Volt összejövetel, filmezés, torta, személyes ajándékok, fotóalbum, minden. Engem is meghívtak. Amikor említettem, hogy nekem is ma van amúgy, akkor oda löktek, egy "ja...hát boldogat" és ünnepelték tovább a srácot.

Legutóbbi születésnapomon már senki nem köszöntött fel. De konkrétan senki. Még a saját öcsém és anyám is elfelejtették. Utólag hívtak fel kínosan hogy "Bocsi, boldogat". Nem esett jól annak fényében, hogy előttem öcsém tortát, ajándékot kapott, nekem meg annyit nem mondtak hogy dögöljek meg.

Ezektől eltekintve az utóbbi évek születésnapjait megünnepeltem a magam módján. Volt hogy szabadnapot vettem ki, vagy megvettem valamit amire régóta vágytam, kipróbáltam új dolgokat, vagy csak elmentem 1-1 programra, kimozdultam.

Én is hasonlóan voltam/vagyok, mint az előttem válaszoló.

A szüleim felköszöntenek, de se torta, se ajándék se semmi. Nekem már 12 éves korom óta ilyen születésnapjaim vannak. Gyakran el is szoktam felejteni, annyira nem tartom fontosnak ezt az "ünnepet". Nem rég töltöttem be a 18. születésnapomat, azon is dolgozni voltam.