Mit tegyek, ha nem akarom egész életben cipelni magammal a gyerekkori traumákat és megaláztatásokat?

Barátom rossz családi hátérrel rendelkezik. Apja kisebb korában verte, mindenki kétszínűsködik, senkit nem érdekel senki, anyja mentális beteg.

Ő nem ad már a családja véleményére, szép csöndben elvan otthon, fel se veszi legtöbbször a szidást.

Szerintem találj egy (vagy néhány) olyan személyt az életedben, aki mindent megad neked, akivel beszélhetsz a problémáidról, akire számíthatsz. (persze ez legyen kölcsönös). Pl nálunk én türelemmel elértem, hogy barátom nyisson és most már sokszor magától mesél, nem kell mindent kihúzni belőle. De ő amellett, hogy én segítem tervez felkeresni egy pszichológust. Lehet, neked is jót tenne.

Azt amit az első és a második javasolt.

A múltat nem változtadhatod meg, de a tehetsz azért, hogy a jövőd jobb legyen!

Nekem csak 8.osztályom van, és? Nem jelent semmit, dolgozok és lassan majd elkezdek eg okj-képzést.

Dolgozni kell azért, hogy jobb legyen az életed.

Zseniális az amikor egy traumatizált embernek olyanok írnak akiknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen nehéz is traumákkal együtt élni és olyan remek tanácsot adnak, hogy dönts, lépj túl rajta, találj egy célt, találj társat. Nyilván ha ez annyira egyszerű lenne senki sem lenne traumatizált.

Én hordok magamban szép számmal gyerekkori traumákat és még nem sikerült túltennem magam rajtuk. Minden trauma annyira emberfüggő, hogy nincs a megoldásukra általános módszer. Valakinek ez segít valakinek meg amaz. Saját tapasztalatból tudom, hogy a egyik legrosszabb az ha az ember nem tud erről beszélni senkivel és az egésszel csak saját magában őrlődik. Pont ezért szívesen meghallgatnám a történetedet, nem kell attól tartani, hogy hosszú lenne vagy untatnál, ha gondolod akár privátba is. Amíg nem ismert a történet addig okosat sem lehet róla mondani.