35 alattiak! Mit értetek el eddig önerőből?
Mernok szerettem volna lenni, ezt mar elertem 23 eves koromra. Van egy sajat kocsim onerobol. Kovetkezo lepes egy sajat lakas :)
26f
laptop, telefon, nyelvvizsga, jbl charge 3 hangfal, jogsi
23/N
Saját magamtól megtanultam programozni és el is helyezkedtem vele. Jelenleg meg a második diplomám csinálom munka mellett.
Én erre vagyok a legbüszkébb.
23f
Semmit.
Nagyszülők neveltek, így megörököltem a lakásukat, ahol ugye én magam is felnőttem. Az összegyűlt pénzből pedig autót is tudtam venni, ennek fenntartásában segít Édesapám. Nagymamám nagyon rendes volt, és nem kellett beleadnom itthon (holott felajánlottam természetesen), így ösztöndíjból és diákmunkázgatásokból jó kis összeget szedtem össze.
Jó lenne ugyanakkor félretenni saját erőből is, jó lenne, ha a saját kocsimat én tartanám fenn, sőt, Édesapámnak viszont szeretnék segíteni, ha Ő szorul majd rá.
Adatrögzítő vagyok. Büfé BSc, majd már munka mellett 2 büfé (isk.rendszeren kívüli, pénzes) OKJ és a jogsi.
Most pár hónapja C#-ot tanulok egy könyvből és gyakorlásnál volt már pár sikerélményem plusz angolozgatok cikkolvasással, videónézéssel, 5 perc angol magazinnal, ami jön és valamennyire leköt. A szoftverfejlesztő tanfolyam meg nemsokára elindul.
Hiába hullottak az ölembe dolgok, és igen, ezeket megbecsülöm, de ezek nem minden.
Meg vagyok keseredve, időt, pénzt, energiát öltem felesleges dolgokba, eddig önerőből csak rossz döntést hoztam, küzdöttem, nem aludtam eleget és egyhelyben toporgok.
Talán a szoftverfejlesztő OKJ már segítség lesz, persze tudom, hogy irtó sokat kell otthon gyakorolnom mellette, saját feladatokat, sőt, projektet kitalálni.
26/L
NEm tudom, gond-e, ha most idösebb vagyok már, de 35 éves koromra megvolt a mérnöki diplomám, munkahelyem, lakásom, autó és két gyerek.
Otthonról csak annyi (lelki) támogatást kaptam, hogy ök is javasolták az egyetemet, de anyagilag nem tudtak segíteni, ez rám maradt.
Diploma, 1 nyelvvizsga, jogsi sajnos egyelőre csak félig.
7 év munkaviszony, 3 éve már normális pozicióban.
Saját ház Budapest mellett (jogilag csak 1/2 rész, másik fele a férjemé)
Kocsinkat nem sorolom ide, mert a férjem vette pár éve, mielőtt összejöttünk, de azóta persze közösen tartjuk fent.
Férj, egy 30 hetes magzat 👶😍
Igazából sajnos elég szegény családból származok,korán el kellett kezdenem dolgozni, ha nem így lett volna más területen tanultam volna, de még nem mondtam le róla, hogy képzem magam. Amit akartam, csak nappalin volt.😢
az lemaradt hogy 25/N
előző vagyok
-Technikusi végzettség
-4 jogosítvány
-Stabil munkahely
-1 autó
-1 kismotor
-Egy jobb notebook
-Egy jobb telefon
Jelenleg saját házra gyűjtök. Jó volna, ha 30 éves korom előtt sikerülne ez is.
24f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!