Miért ilyen nagy teher elvenni egy szórólapot?
Én sem veszem el, felesleges hulladék, a dolog pedig nem érdekel, akkor mi a lótúrónak venném el?
Nagynéha megsajnálom a szórólapozót, néha pedig érdekel, hogy mit ad, de ha első látásra felesleges, nyilván kidobom, nem? (Hacsak el nem viszem szelektíven gyűjteni vagy elégetni, ezekre azért szoktam ügyelni. De az első pont, hogy NEM szerzek szemetet, ha ez elkerülhető.)
Sokan ma már a kéretlen, tolakodó reklámoktól megcsömörlöttünk, sőt korábbi években nekem volt már rossz tapasztalatom tolakodó utcai zaklatókkal is.
Telefonos marketinges zaklatók is vannak ilyenek, némelyik olyan arcátlan stílusban bír megszólalni, hogy én legszívesebben rögtön az arcába rúgnék.
Valamikor régen utcán is volt olyan esetem, amit én tolakodónak tartottam, ezért úgyis szóltam vissza neki, mint egy szardarabnak.
Ja, de önérzetük az persze van, mindegyik ilyen zaklatónak. Még neki állt feljebb, jött utánam, kötekedett, egy szar, taknyos suhanc.
Azt valamilyen szinten elismerem, hogy a szórólapozó is a munkáját végzi és nem lehet általánosítani, nem mindenki pofátlan.
Viszont nekem más gondom is van ezekkel, még akkor is, ha udvarias. Egyszerűen utálom, ha bármit rám akarnak tukmálni. Majd én eldöntöm, hogy engem mi érdekel. Meg az utcán se tolakodjanak a privát szférámba, mert egyszerűen van ebben valami irritáló.
Ha odamennék hozzád egy maréknyi szeméttel, és a kezedbe akarnám nyomni, te elfogadnád?
Tetszik vagy sem, de egy szórólap ugyanez a kategória a legtöbb ember számára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!