Te felmondanál, vagy költöznél?
Bp agglomerációjában lakunk már 8 éve.
3 éve vagyok a munkahelyemen, Bp-en, és nagyon szeretem. De egyre rosszabb a közlekedési helyzet. Ma reggel 2 óra alatt értem be kocsival. Délután kb 1-1,5 óra hazafelé. Imádok vezetni, de az elpazarolt időt utálom. Amit az 5 éves gyerekemmel is tölthetnék, azt a kocsiban vezetéssel töltöm.
Felmondani nem szeretnék, jó a munkahely nagyon. Jól keresek, rendesek a kollégák, rugalmasak, szóval minden szempontból ideális (és ez ritka manapság).
A lakhelyemet sem szívesen hagyom ott, mert azért manapság házat eladni venni elég nehéz.
(tehermentes a házunk)
Ti mit tennétek?
"Gyerek oviba beadására nem ügy találni valakit a közelben havi 20 ezerért."
Ezt nem nagyon értem.
Nyilván egyedül nem hagyom otthon. Akkor keltsem fel hajnalban, és fél-6-kor adjam át valakinek, aki majd 6-kor beadja az oviba? És ezért még fizessek is? Kösz, akkor inkább költözöm... Vagy felmondok.
Londonban nekem is így volt, én költöztem, igaz alberletbol, gyerek nélkül szóval teljesen más a két szitu, de az a pár óra nekem is hiányzott, amit a dugóban hesszeltem el.
Plane ha gyerekem is lenne, ahogy írtad is, azt vele is tolthetned . Ha a munkád hosszú tavunak ígérkezik, akkor igen, szerintem hosszútávon jobban megeri a költözés. Még ha elég macerás is, mert eladni a házat, meg újat venni az azért nem kis dolog, meg költözni mindenki utál, de hosszútávon lehet mégis csak jobb lesz. Főleg, hogy az autosforgalom növekedésére lehet számítani a jövőben, tehát még hosszabb lesz az út...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!