Mit gondoltok rolam ennyi alapjan?

Kicsiként nagyon nyitott és csacsogós voltam. Hamar megtaláltam a többi gyerekkel a közös hangot,de nagyon erőszakos is voltam. Óvodában mindig a figyelem középpontjában voltunk két másik kislánnyal. Minden délután körbe ült minket az egész csoport es énekeltünk meg táncoltunk. Az iskolába egy évvel hamarabb engedtek amit szerintem nem lett volna szabad. Rengeteget sírtam és nagyon nehezen barátkoztam. Mindig lemaradtam a többiektől és akkor eltört a mécses. Lassabb voltam és esetlenebb.

Aztán szép lassan megnyíltam és lettek barátaim. Felsős voltam amikor nagyon bent akartam maradni a baráti társaságban és bármit mondtak nekem soha nem mondtam rá nemet. Mindig mentem mindenhova velük. Imádtunk együtt lógni. Lett egy legjobb barátnőm. Aztán középiskolában voltak nagyon csendes,magányos időszakaim,mikor nem voltak barátaim de utána megint a figyelem középpontjába kerültem mikor lefogytam és mindenkivel iszonyat jóban voltam. Az osztály magja voltunk körülbelül. Addigra már pár komolytalan “kapcsolaton” túl voltam de nem sokkal később jött egy fiú aki teljesen megváltoztatta az életem. 2 hónapig voltunk csak együtt de óriási hatással volt rám. (19 éves voltam egyébként.)Jogásznak tanult. Annyira felnéztem rá akkoriban emiatt. Mikor “szakitott” totál összetörtem és elhatároztam,hogy jogot szeretnék tanulni és majd akkor visszahódítom az egyetemen Hat nagy pofáraesés volt az egész így visszatekintve de mégis életem legboldogabb és felhőtlenebb időszaka volt. Találkoztam vele többször is ott egyetemen de visszahallottam,hogy ő semmit nem szeretne tőlem már és,hogy ez mennyire kellemetlen neki.

Akkor elkezdtem befordulni. Az első fél évet végig buliztam de onnantól kezdve már nem érdekelt semmi. Teljesen elveszett a motivációm. Szorongásos betegségem lett,tikkeltem,rettegtem beszélni,azon stresszeltem hetekkel vizsga előtt,hogy nekem beszélnem kell az ügyvédek,ügyészek előtt a vizsgán és mennyire ciki lesz ha a szemem elkezd rángatózni a stressz miatt. Ott hagytam az egyetemet. Utána kb mindenhol dolgoztam de sz**r volt az összes. Nem találtam a helyem. Tavaly nyáron megismerkedtem egy fiúval akivel azóta is együtt vagyunk. Össze is költöztünk Pesten. Rengeteg helyen jartunk egy év alatt. Együtt repültünk életünkben először, csomó olyan dolgot mutat meg amiket soha nem láttam még,nem tapasztaltam de nem vagyok teljes mértékben boldog. Már három hónapja dolgozom egy irodában és közben idén Pesten elkezdtem újra a jogot mert hiányzott...csak most levelezőn. A munkahelyen alapvetően nagyjából mindenki kedves de mégsem tudok megnyílni. Lesz csapatépítő de már most szorongok,hogy sok embert kell megismernem és sosem tudok érdemben hozzászólni egy témához. Totál idiótaságokat mondok. Semmi önbizalmam ami valszeg köszönhető annak,hogy 45 kilót híztam.Elmentem egy pszichiáterhez aki szorongásos depressziót állapított meg. Jártam endokrinológusnál aki szerint nincs semmilyen szervi problémám amit a hormonpanel és a labor vizsgálatok is megerősítettek.

Szerintetek mit kezdjek magammal ha úgy érzem,hogy sosem jó az a helyzet amiben éppen vagyok. Mindig kilépek egy szituációból,élethelyzetből és utána nagyon nehéz újra összekaparni magam. Visszatekintve legtöbbször azt látom,hogy mennyire jó is volt nekem és nem kellett volna pl : egyetemet otthagyni,munkahelyet otthagyni,szakítani stb stb...

Ez vagyok én..

Mi a véleményetek rólam? Ti mit tennétek a helyemben?