Egyetemi közösségből ki vagyok közösítve, jobb lenne a helyzet ha kollégiumba járnék és nem bejárós lennék?

velem is ez volt. sajnos. ők ismerték egymást, én meg voltam a különc

bár nálunk a többség bejárós volt , szóval nem ezen múlik

És az oviban, általánosban, középsuliban is így kirekesztettek az iskola- vagy osztálytársaid?

Hogyha ők nem, akkor gondolkozz el afölött, hogy mi változott meg benned (nálad). Ha igen, akkor alapvetően ilyen a beállítottságod, olvass szakkönyveket, illetve kérd pszichológus (iskolák mellet is van) tanácsát.

nyilván csak az ő hibája lehet.

tudjátok már egyetemen is előfordul az ilyen. főleg kislétszámú szakokon.

Az egyetemre félfelnőtt emberek járnak, akik évfolyamtársat zenei ízlés, öltözködési stílus és ilyen felszínes dolgok miatt nem közösítenek ki. Én ész tekintetében az alsó harmadba soroltam magamat, nem voltam korábban jó sportoló meg jó vagy nagy arc, de az évfolyam krémje is inkább(!) pozitív volt velem, mint semleges. Ha kértem, segítettek, de nem csüngtem rajtuk.

Van olyan ismerősöm onnan, aki 13. éves(!) volt (2-3 éve), és amikor ötödéves(!) volt, még nem volt lezárva a 2. éve fajsúlyos tárgyakkal. De még vele is "normális" volt a kapcsolata az évfolyamnak. Nem röhögték ki, csak fogták a fejüket, hogy minek ez az erőlködés, amikor látszott, hogy a gyerek per definíció tökéletesen alkalmatlan fizikusnak.

Veled két eset lehetséges:

1. Magadban túlértékeled a negatív reakciókat, vagy semleges reakcióknak negatív élt tulajdonítasz. Ez mentális gond.

2. Valóban ilyen negatívan áll hozzád az évfolyam (pedig mosdasz, fogat mosol, nem állandóan vagánykodsz valamivel, nem ugyanazzal vagánykodsz mindig, nem sajnáltatod magadat). Ennek oka lehet, hogy vannak olyan viselkedésű szánnivaló, anyámasszonykatonája, jajjde szerencsétlen vagyok-nebántsatok kisugárzású, stb. (és még csak nem is agresszív) személyiségek, akiktől az emberek 99%-a távolságot akar tartani, de annyira, hogy el sem mondják neki, hogy "Figyu, nekünk nem vagy káros, de a kisugárzásod olyan nekünk, mint a lepra. Valamit csinálj vele! De addig ne gyere közelebb!"

Bármelyik eset is áll fenn, a világ nem fog változni, neked kell.

Első körben ezt egy "baráttal" beszélném meg. De nem feltétlenül kebelbaráttal, mert a hasonló a hasonlóhoz vonzódik (Similis simili gaudet) alapon csak bátorítana, vigasztalna, hogy te OKÉ vagy, és a világ nem ért meg, amikor pedig te érzed, hogy nem. Ezért olyan embert keress, aki kicsit objektívebben ítél meg téged, és ki meri ezeket mondani. Ez lehet egy középiskolai ismerős vagy más, aki sokat látott téged, de aki nem tartozott a "köreidbe" és nem fél attól, hogy megsértődsz, aztán sosem nézel felé. Tanulj az általa elmondottakból! Esetleg kérdezz meg másokat is, de ne kebelbarátokat. Szerencsés vagyok, mert nekem van egy barátom, aki a képembe vágja, ha hülye vagyok: XY, te fa** vagy. Így! És milyen sokszor igaza van.

Ha(!) az előbbi lépés(ek) nem volt megfelelő, akkor keress meg egy pszichológust. Az egyetemista kor éppen megfelelő idő arra, hogy a veledszületett/tudattalanul megtanult/rádkényszerített jellembeli, viselkedésbeli "leprától" megszabadulj, ha(!) akarsz. Rengeteg évet és egyebet spórolsz vele. Más vonalon, de utólag tapasztaltam. Sok sikert!

"Az egyetemre félfelnőtt emberek járnak, akik évfolyamtársat zenei ízlés, öltözködési stílus és ilyen felszínes dolgok miatt nem közösítenek ki"

hagyjuk már még munkahelyen is ez megy. Az egyetemen is ez van sajnos sok helyen. Saját tapasztalat és itt se az első iylen kérdés.