Ha valaki mondjuk keveset keres akkor miért az egyént csesztetik, miért nem a rendszer ellen lépnek fel?

Nem vagy túl értelmes, mi?

Én például nem szerencse folytán keresek annyit amennyit, hanem mert tettem érte.

És bárki tehet, van akinek picit nehezebb, van akinek picit könnyebb.

Én nem nézem le azt aki kevesebbet keres, egészen addig, amíg nem kezd el rinyálni és mást hibáztatni miatta, mert az csak tömény bullshit (kb, ahogy Te is csináltad: "a rencer a hibás, bezzeg a cocializmus, blablabla").

Légy szíves magyarázd el hogyan függ össze a kereset és hogy jólétbe született-e valaki.

Mindenki előtt adott a lehetőség, hogy tanuljon, képezze magát. A többség nem véletlen folytán keres 400.000-et, hanem letett valamit az asztalra (Persze vannak kivételek, de bármennyire fáj, az a kevesebb).

Ezt a szociális hálót pedig durván túltolod.

Én nem azt tapasztalom, hogy lenézik a keveset keresőket, hanem azt, ami eddig itt is megjelent, hogy "Én azért keresek annyit mert megdolgoztam érte és ez teljesen rendben van mert mindenkinek megvan rá a lehetősége." Ez részben igaz is. Csak az esetek többségébe nagyon sok tényező befolyásolja azt a döntést, hogy "bárki megtehetné".

A saját történetem tudom felhozni példának:

Kisvárosban születtünk, ketten vagyunk testvérek, én vagyok a kisebb. Alsó középosztály, nem voltunk soha gazdagok. Mindketten jó tanuló voltunk. Bátyám gimi után egyetemre ment a Pestre. Amikor én oda kerültem szüleim nem mondták ki de pedzegették, hogy még egy Pesti egyetemi oktatást nem tudnának finanszírozni ezért a környéken kerestem sulit. Szereztem 3 szakmát (kettőt munka mellett) és itthon helyezkedtem el. Bátyám egyetem után Pesten maradt a családjával.

Most Ő kb 7-800e-t keres havonta, jól élnek. Én itt a kisvárosban 150-160e-t keresek. Gyakran mondja, hogy menjek fel, és segít munkát találni de mikor végigszámoljuk mindig az jön ki, hogy maradok. Igen. Felmehetnék Pestre, és a szakmámban kereshetnék 4-500e-t de akkor itt kellene hagynom a idős és beteg szüleimet magukra. Az albérletet és a rezsit leszámítva alig lennék százezerrel beljebb havonta. Nekem ez nem éri meg azt, hogy aggódjak a szüleim miatt. Persze, a lehetőségem megvan rá.

Nem irigylem azt aki többszörösét keresi mint én, a pénz csak pénz, én kijövök abból amit keresek, még félre is tudok tenni valamennyit. De szerintem az nem igaz, hogy mindenki ugyan azokkal a lehetőségekkel indul és abban sem hiszek, hogy aki 4x annyit keres mint én az 4x többet is tett azért.

Ezek azért sokkal összetettebb dolgok annál, hogy egy rossz keresetű embert leugasson pár önjelölt nagyokos, hogy ő aztán mikyen faśżagyerek, mert tett is le az asztalra, a másik meg csak sipákol.

Az igazi emberség pont akkor mutatkozik meg, amikor valaki hibázik* és az arra adott reakció.

*Jelen esetben a hibázást arra értem, hogy az ilyen kis flegmuci magabiztosok szemében hiba a gyengeség vagy a tehetetlenség.

Mivel nincsenek általános érvényű, mindenki egyformán igaz törvényszerűségek, így érdemes mindig az okokat vizsgálni.

Mert végig lehet scheggelni iskolákat, lehet elküldeni önéletrajzokat és bevágódni valami angolul megnevezett funkcióba valami angol nevű magyar céghez.

De a sikeres karrierhez azért ennél több kell. Leginkább önismeret és önszeretet. Tudni, mit akarunk, mi áll közel hozzánk, mi a legfőbb olyan hobbink, amiben ki tudunk teljesedni, pláne ha még fizetnek is érte.

Aztán kell még az is, hogy valaki higyjen magában, legyen akkora önértékelése, hogy kinézi magából a sikert. Stb stb.

De pl egy lehúzó, becsmérlő szülői közeg sajnos még a kései felnőttkort is el tudja ám cseszerinteni még akkor is, ha sok megmondó szerint a múltat el kell engedni.

El, valóban, de ez sem olyan mint egy villanykapcsoló, hogy eldöntöm: holnaptól elengedem.

Ezek hosszú folyamatok, önfejlesztést igénylő dolgok.

Pl egy olyan ember, akiből a szülei nem néztek ki sokat, olyan hendikeppel indul azokhoz képest, akiket biztattak, buzdítottak.

De a másik véglet is veszélyes, ha valakinek állandóan kevestellik a tejlesítményét, mondván, hogy sokkal többre képes, abban pedig egy ilyen megfelelési kényszer szülte szorongás fog kárt okozni.

Nem véletlenül tartom nagyon fontosnak a tudatosságot és a szellemi autonómiát. Azaz arra kondicionálni magunkat, hogy ne függjünk. Senkitől. Sem attól hogy mások mit mondanak, sem attól, hogy mik a külső körülmények. A saját jól-létem kulcsát ha nem adom idegen kezekbe, azzal sokat tettem magamért.

A külső körülményekkel meg az van, hogy ez egy elbasott ország, elbasott egzisztenciákkal. Hatalmas pofája lehet egy 400ezresnek a 150essel szemben, de a 400 is lophas sajnos, valljuk be. Annyit tehetünk, hogy szemlélőként nézzük a dolgokat. És igyekszüknk kihozni amit lehet.

Mert mindenkinek van lehetsége,hangsúlyozom MINDENKINEK.

Èn is egyetem mellett elmentem melózni pedig nem is lett volna rà szüksègem de èn akkornis elmentem ès kihajtottam a belem már akkor is,kevesebbet kell aludni.

Könnyebb mindig màsra mutogatni mint felelőssèget vàllalni,van diàkhitel èn is felvettem angol tanulàsra.

Tudatosan tanultam èpítettem karrier 19 - 26 èves korom között èletem nem volt egyàltalàn.

Az a baj inkàbb,hogy az alacsony keresetűek mindenkit hibàztatnak csak magukat nem na ez a baj.

Jókat írtak előttem a 4–6. válaszolók, ezeket nem ismétlétlem. Csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem a feltétel nélküli alapjövedelem csupán akkor működne, ha minden ember hasonlóan „intelligens” volna… azért tettem ezt idézőjelbe, mert nem feltétlen intelligenciáról van szó, hanem többek közt motiváltságról (akarjon bármit is csinálni) és önismeretről (felismerje, mit kellene csinálnia), amihez nyilván kell némi intelligencia, de nem kell zseninek lenni.

Sajnos egyébként minden ilyen intézkedés, mikor is az állam a dolgozók által befizetett pénzekből eltartja a szegényeket, nem működik, mert lesznek olyanok, akik így semmit nem tesznek majd. Lásd pl. Anglia, ahol a munkanélküliek kapnak annyi támogatást, hogy simán megélnek belőle, és nem hajlandók elmenni emellett dolgozni olyan „alantas” munkakörökbe, mint pl. bolti eladó. (Ezért van igény a külföldi munkaerőre, aki elvégzi helyettük a munkát.)

Szóval én úgy vélem, az emberiség nem egy homogén massza, amelyben mindenki „ki akarja élni a kreativitását”, hanem (ilyen-olyan okokból, lehet ez értelmi képességbeli hiány, rossz családi minta stb.) igen sok embertársunk, ha megkapná a havi jövedelmét, nem lenne hajlandó semmit hozzátenni a társadalom működéséhez.

Bocs az előbbiben az elírásokért. És még egy gondolat a témában:

Ha jobban működő társadalmat szeretnénk kialakítani, akkor azt szerintem az oktatással kellene kezdeni. Itt volna ugyanis esély a szociális egyenlőtlenségek mérséklésére, és arra, hogy kialakuljon az emberekben az igény saját maguk felfedezésére. Példa: szülőként azt látom, hogy a közoktatás kis droidokat nevel, egyáltalán nem veszi figyelembe az egyéni adottságokat, nem érdekli az egény véleménye sem – ellenben mondjuk a finneknél már 30 éve úgy működött az iskola, hogy a tanár, a szülő és a gyerek felsőben együtt leültek megbeszélni, ki mit gondol, mit szeret a gyerek, miben jó, merre lenne érdemes továbbmennie, és ennek megfelelően áltak hozzá a továbbiakban. Itthon mi van? Leegyszerűsítve: legyél kitűnő minden tárgyból, mintha valaki, aki mondjuk totál béna matekos, már nem is lehetne teljes értékű ember (és nem lehetne hasznára a társadalomnak bármilyen más téren).

Persze, ahogy mondani szokták, a gyerek nevelése nem az iskola dolga alapvetően – de amikor egy család nem képes (vagy nem akar) támogatást nyújtani a csemetének, akkor kellene képesnek lennünk valamiképpen ezt ellensúlyozni az oktatással. Igen, ez sok pénz és energia, de valószínűleg nagyon megérné.

Egy példa: egy ismerősöm cigány gyerekek oktatásával foglalkozik (ő maga is az, de neki sikerült „kitörni”), és arról beszélgettünk, hogyan lehetne segíteni a felzárkózásukat. Azt mondja, sajnos elég sok esetben szükséges volna, hogy a gyerekeket bentlakásos iskolában tanítsák, ahol egészen az alap „kulturától” kezdik az oktatást. Mert akiknél otthon nem alap pl. hogy vécézés után, evés előtt kezet mosunk, annak ezt be kell építeni az értékrendjébe. A szülőket nem lehet már megváltoztatni, max. indirekt módon, ha a gyerek magáévá teszi az alapokat, és otthon is csinálja (persze sokszor hazatérve újra felveszi az otthoni értékrendet).

A gyerekekben még lenne esély elültetni azt, hogy legyen igényük, és legyen hitük magukban (nem baj, ha szar matekos vagy, Pistike, attól még kiváló irodalomtanár/asztalos/bármi lehet belőled).

Az is elég gyakori manapság, hogy mivel levitték 16 évre a tankötelezettséget, a szülők kiveszik a gyereket a suliból, menjen inkább közmunkásnak, azzal pénzt keres. Szerintetek egy ilyen fiatalnak milyen esélyei vannak a jövőben a „kreativitása kiélésére”?

Bocs, kissé hosszúra nyúltam.

"Az emberi élet alapból értékes és nem attól lesz több, mert letett valamit az asztalra." Fél igazság nem igazság! Az élet a legértékesebb, igen

De pontosan attól lesz valaki több, hogy tesz is érte, azaz hogy letesz az asztalra. A törekvőket, dolgosakat fel kell emelni, a minimalista léhűtő, közveszélyes munkakerülőket meg le kellene ültetni.

Utóirat: Én sem vagyok kommunista