Az nagyon csúnya dolog, hogy szinte már érzéketlen vagyok a hajléktalanokkal szemben?

Nem baj, ha nincs empátiád (vagyis de, mert ki tudja, lehet hogy szomszédok vagyunk és ez ijesztő) de annyira légyszíves ne legyél már retardáld hogy azt hidd, hogy kényelmesebb az utcán nyomorogni mint pl bemenni egy télen fűtött nyáron hűtött irodába és elpötyögni a számítógépen pár órát. Vagy árut feltölteni egy közértben.

Vágom, hogy nincs mindenki megáldva értelmileg, és azt is, hogy kell valami indok, hogy rühellhesd a nálad szerencsétlenebbet, de ezt a kényelmet felhozni...?

Az ivásról és alkoholizmusról meg hasonló véleményem volt mint neked, amikor 14-15 éves voltam, de akkor az irodalomtanárom mondott valami érdekeset: egy védett, kényelmes életet élő ember mégis honnan tudhatná, hogy mi kell ahhoz, hogy az az ember ne őrüljön bele abba, hogy nincs semmije? Hogy társadalmi számkivetett? Hogy sokan egy kutya életét többre tartják, mint az övét? Hogy még ha ki is akarna törni a helyzetéből, szinte lehetetlen?

És ja... A társadalom nem segít annak, aki egyszer kiesett a mókuskerékből, hanem hagyja megdögleni az út szélén, szóval nem csoda hogy akivel ez megtörténik vagy elkezd inni, vagy beleőrül.

A szar kis munkád meg nem olyan nehéz, mint nincstelenül, megalázva élni. Ne is álltasd magad ezzel.

Én sajnálom azokat akik nem önhibájukból kerültek az utcára, de bizonyos esetekben azokat is akik maguk tehetnek róla, sok esetben ők is áldozatok, egy alkoholista, kábítószer vagy szerencsejáték függő sorsa is szomorú, bár a szomorúság helyett az utóbbi személyek esetében talán találóbb, hogy szánom őket. (Bár itt még nehéz megítélni.)

Azok irán akik tényleg nem akarnak változtatni a helyzetünk, élvezik azt, és ez már kezdetben is így volt, nem csak a keserű beletörődés miatt, pusztán szánslmat érzek. (Bár nehéz elhinni, hogy valaki önként választja ezt az életmódot, mindezek felett pedig őszintén elégedett is vele, és esze ágában sincs változtatni ezen.)

Alaposan viszont csak akkor tudunk megítélni valakit, ha megismerjük a történetét, azt, hogy miként jutott ilyen mélyre.

Persze bármennyire is próbáljuk levetkőzni az előítéleteket ez nem könnyű, nyílván nem véletlen tart az emberek többsége a hontalanoktól, hiszen sok esetben olyan emberekről beszélünk akiknek nincs vesztenivalójuk, és a függőségek is a legrosszabbat tudják kihozni az emberből, a hajléktalanoknak pedig tagadhatatlan, hogy nem kis részét érintik ezen problémák.