Szerintetek ez így mennyire élet? 16/f

Szóval, az elkövetkezendő sorok nem önsajnáltatásról fognak szólni, csupán közlöm a jelenlegi érzéseim/állapotom.

Egyszerűen semmi kedvem élni. Nem látom értelmét, holott tisztában vagyok vele, hogy nekem kellene okot adnom arra, hogy lássam. De nem akarok. Céljaim nincsenek, és nem is szeretném, hogy legyenek, mert csak kínlódás őket elérni. Barátaim nincsenek, ugyanis eme kibírhatatlan felfogásommal, hamar elüldözök magam mellől mindenkit. De ezen sem szeretnék változtatni, mert mások kedvéért soha sem fogok más szemmel nézni a világra. Iskolai tanulmányaim teljesen rendben vannak, azonban magát az oktatási rendszert utálom, a tanárokkal, és az osztálytársaimmal egyetemben. Szüleimmel nagyon nem egyezünk, nem szívesen társalgok velük, épp ezért a kapcsolatunk rossz. Több rokonom nincs, mindenki meghalt már, vagy külföldön él. Szigorú szabályok szerint, beosztottan fogyasztok marihuánát, (ez azt jelenti, hogy 1 spangli/hét). Alkoholt inni, és dohányozni nem szoktam. Öngyilkosságon nem gondolkodtam még, és nem is tervezek, mert ahogy élni sincs okom, úgy meghalni se.