Ki, hogy bocsát meg másoknak? (komoly, alapvető bizalmat is megrengető esetekben)

Ha még fontos számomra az illető, magamban tisztázom le, hogy mindenki hibázhat, és nem mindig ismeri el még önmagának sem, hogy ő volt a bűnös. Főleg barátságban, párkapcsolatban gyakori, mikor mindkét fél meg van győződve a saját igazáról. Megpróbálom az ő szemszögéből nézni, majd egyszerűen túllépek rajta és kész. Ha már nem fontos a személy, akkor már vitatkozni sem próbálok, hanem elfelejtem könnyű szívvel.

Hagyok időt arra, hogy leülepedjenek a dolgok, kicsit megnyugodjak, és ne érezzem magam én a sértett félnek. Miután kitisztult a gondolatom, átgondoltam, miért történt ez. Ha nem sikerül így se semmire jutnom, idővel elmúlik, szóval addig jegelem a kapcsolatot. Ilyenkor viszont fennáll az elhidegülés lehetősége, viszont még mindig inkább ez, mint hogy dühvel váljunk el egymástól.

Amíg ő nem kér bocsánatot és úgy tesz, mintha misem történt volna, tőlem aztán várhatja a megbocsátást.

Sehogyan, nincs értelme. Az élet úgyis olyan, mint egy vonat: minden állomásról tovaszáll.

Ha egyszer az alapvető bizalmam megrendült az illetőben, valószínűleg sehogy. Vagy ha meg is bocsátok, az csak annyit jelent, hogy nem haragszom rá, hanem "csak" közömbös lesz számomra.