Szerintetek ezt meddig lehet bírni?
8 óra munka, 6 óra tanulás, 3 óra edzés, 1 óra otthoni teendők, 3 óra önkéntes meló egy menhelyen.
Heti 5 nap így, 2 nap nem dolgozok.
Tulajdon kép lehet. Kérdés, tanulás alatt mi marad meg a fejedben. Én csináltam több évig, 48 óra vezetés, majd 4 óra alvás, utána 24 vezetés. Újabb 4 óra alvás és kezdődött újra az egész.
A párom, több mint 10 éve úgy dolgozik hogy nappal 12 óra, következő nap 12 óra, majd 36 óra és kezdődik újra. Közé tudja még tenni a főzést, takarítást, mosást.
Ja és nálunk nem volt hétvége, hogy pihi, ez folyamatos.
Vagy is, sokat bír az ember, ha akar.
Köszönöm, 11, ez kicsit segített.
A polialvást kipróbálom 4x30-45perces vagy 1x1-2óra+3x20perces változatban.
Alkalmi meló, gépgyár.
1 óra kardió, 1 óra erősítés, 1 óra nyújtás, technikázás(ha nem az edzésen, akkor itthon), box.
Ha az edzés összes részét felezem, akkor nyerek másfél órát, viszont azzal nem számoltam, hogy kb 1 óra elmegy azzal, hogy közlekedés vagy otthon amíg összekészülök, zuhany meg ilyesmi hülyeségek, így 3-ból 3ésfél óra lett végül, éjjel fogok aludni 2ésfél órát, majd napközben 3x20percet. Mást már nem tudok, órák óta agyalok, hogy miből tudnék leszelni, de nem megy. Akárhányszor átgondolom, nem csinálok sok mindent egy nap, csak minden több órát esz igénybe, főleg ez a munka-tanulás kombó, ez nehéz és sok idő.
De ha előttem a cél, hogy bőő egy év és egy szebb jövőbe csöppenhetek, akkor remélhetőleg kibírom.
Köszönöm a segítséget.
Nagyon húzósnak tűnik.
A kardióból és a nyújtásból simán faraghatnál le.
Minden esetre kitartás 💪💪.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!