Alvás zavarom lehet? Mit tegyek ellene?
Sziasztok! Már egy ideje alvási problémákkal küzdöm.
1.elalvás előtti rándulás: Amikor abban az állapotban vagyok, hogy még ébren vagyok, de már sikerülne elaludnom, rendszeresen rándulok egy nagyot, úgy, hogy az egész testem belerándul. Ilyenkor teljesen éberre felébredek, és jobb esetben sikerül utána elaludnom. De volt egyszer, hogy ez odáig fajult, hogy nem tudtam elaluni, mert amikor egy rándulás után próbáltam vissza aludni, nem tudtam, mert minden egyes alvás kiserletem abba fulladt, hogy megrándultam. Át kellett mennem egy másik ágyba, és ott 2rándulás után sikerült elaludnom.
2. Rendszeresen alvajárok.: Erről gondolom mindenki hallott már, volt hogy kapcsolgattam a villanyt stb, és sose emlékszek arra, hogy mi történt velem.
3. Lidércnyomás.: Ezt találtam neten, hogy igy nevezik. Ilyenkor hirtelen 1 másodperc alatt ki szoktam ugrani az ágyból, és olyan kifejezéssel mint aki halálosan fél, zihálni kezdek a szoba közepén, és kapdosom a fejem jobbra balra, mintha valamit látnék. Volt hogy nekiálltam pánikszerűen ugrálni a szoba közepén. Ezután pedig a legtöbbször magamtól visszafekszem aludni. És ezekre sem emlékszem, ezt is csak onnan tudom, hogy voltak szemtanúi az eseteknek, és elmesélték nekem. Én reggelre semmire sem emlékszem, csak arra, hogy halálosan féltem.
3. Mozgó láb.: Elalváskor veszem észre, hogy a jobb lábfejem akaratlanod mozgásba kezd. Amikor figyelek rá, nem mozog,de amint elfeletkezek róla, rögtön mozogni kezd.
4. Fogcsikorgatás.: Már kisgyerek korom óta csikorgatom a fogaimat alvás közben, brutális módon. Szerencsére mióta leszedtékba fogszabályzót, éjjelre fogvédőt kell hordanom, szóval már nem hallatszódik ésa fogaim se károsodnak.
5.álomban beszélés.:sokszor beszélek álmomban, és általában ilyenkor azt beszélem, amit épp álmodok.
Mitől lehetnek ezek a kínzó problémák? Mi lehet az oka? Hogyan tudnám orvosolni? Köszönöm aki végigolvasta, és segít!
1 az normalis nalam is van. Mintha berandulnek.
Iszol kavet? Mennyit? Este szokott hatni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!