Miért vagyok ettől ennyire érzékeny?

Mostanában nagyon érzékeny, sírós lettem ,pedig soha nem voltam és nem is szeretnék ilyen lenni. Mindig hidegvérrel, nem felkapva a vizet vitatkoztam, tűrtem, ha szidnak, aztán ha nyertem, ha nem, csak mosolyogtam, hogy úgysem értik.

Mivel az öcsém (8 éves) mindenben utánoz, és hallgat rám, ezt is eltanulta tőlem, és néha én lepődöm meg, mennyire nyugodt, néha már kikészíti ezzel a szüleinket, ahogy szerintem én is. De kb. 2-3 hete ez megváltozott, és nagyon nem vagyok már ilyen, eddig pozitív és kicsit talán naiv voltam, de ez eltűnt. Tegnap például elmentem sétálni egy erdőbe öcsémmel és apukámmal, ilyenkor mindig előremegy 50-100 métert, amit nem bánnak, megszokták már. Csendesebb típus vagyok, nem szeretek ilyenkor velük beszélgetni. Jöttek szembe lovasok, nagyon édes lovakkal, az egyik odajött hozzám, hogy simogassam meg :3 Ééés ez előhozta belőlem, mennyire hiányzik a lovaglás,a régi házunk, a falu, az ottani barátaim, akikkel úgy-ahogy tartom a kapcsolatot, de azért nehéz úgy, hogy 3,5 éve felköltöztünk Bp-re. Szóval rájöttem, hogy 10 évesen kiszakítottak a gyerekkoromból, pedig addig mindenki elfogadott, szerettek úgy, ahogy voltam. Itt egyetlenegy igaz barátot találtam, de mostanában ő is mindig szomorú,kivéve, ha velem van, mert csak én tudom megvígasztalni.

Idén új suliban kezdtem, és nincsenek új barátaim, és szerintem érzik rajtam azok, akikkel azért jóban vagyok, hogy nem bízom bennük. Ráadásul minden korombeli azzal van elfoglalva, nekik mennyire rossz, és képesek napokig azon problémázni, hogy a pasijuk nem írt vissza.

Szóval feljött minden sérelmem, és az erdei séta felét végigsírtam, magamra sem ismertem. Mitől lehet ez, vagy mit kéne csinálnom?