Mással is történt már hasonló?

8 évvel ezelőtt a tvben láttam egy fiút. Az unokatesómmal játszottam és a bemondó megemlítette, hogy elakadt a reptéren. Előtte nem is nagyon figyeltem a tvt, de erre valamiért felfigyeltem..és megláttam őt. Azóta egyszerűen nem tudom elfelejteni. Az unokatesóm megmutatta, hogy ki ő, én pedig valamiért nagyon megszerettem. Fogalmam sincs, hogy mi ez, de egyáltalán nem voltam olyan mint egy rajongó. Nem voltak olyan cuccaim amin ő van rajta. "Beleszerettem" a hangjába,és mikor megjelent az első turnéfilmje és az önéletrajzkönyve, még jobban "megismerhettem" az ő történetét (persze tudom, hogy nem minden van úgy ahogy azt a nyilvánosság felé mutatják). Valami elvarázsolt benne. Soha nem követtem úgy mint egy őrült, hogy mindenhol őt kerestem, de akaratlanul is mindig eszembe jut bármiről,ha elmegyek valahová. Valahogy a mindennapjaim részévé vált, a hangja teljesen megnyugtat, és a természete(ami nem biztos, hogy olyan, mivel nem ismerem személyesen,de valamiért érzem, hogy ilyen). Fogalmam sincs, hogy mi lehet ez..nem hiszem,hogy szerelem, mert nem ismerem személyesen, nem tudhatom, hogy a való életben milyen. Nagyobb koromban, mikor elkezdtem használni a közösségi oldalakat és elkezdtem követni, még inkább elkezdtem "ragaszkodni" hozzá.(volt, hogy látta a posztjaimat) Nagyon sok mindenben hasonlítunk (kicsit külsőleg is) és nagyon sok pozitív dolgot éltem át, eddig az életemben az ő hatására. Nagyon sok mindenben segített és "jó útra" terelt így ismeretlenül is. Tényleg nagyon sok mindent köszönhetek neki, és talán ezért is nehéz elfelejteni. Már ott tartok, hogy ha reggel felébredek ő az első gondolatom és elalvás előtt is, pedig tudom, hogy ez nagyon nem jó. És egyszerűen nem tudom, hogy mit kellene tennem azért, hogy kicsit "leszokjak" róla.Próbáltam elfelejteni, de nem igazán sikerült. Kikövettem a közösségi oldalakon, megfogadtam, hogy nem fogom megnézni ha posztol..egy teljes napig sikerült, de nagyon rosszul éreztem magam. Olyan volt, mintha hiányozna valami(és tudom, hogy ez nagyon nem normális). Valahogy előre megérzem, hogy róla lesz szó, például a tvben. Nem vagyok valami nagy tv néző, de ha ritkán bekapcsolom, pont akkor van róla szó. Vagy elkapcsolok egy másik csatornára és pont ő következik. Múltkor néztem egy filmet(egy olyan filmet amihez semmi köze nem volt) persze az egyik szereplő bemondta a nevét. Ha például egyáltalán nem gondolok rá akkor is valamilyen módon szóba kerül, megnézem a telefonomat és pont abban a pillanatban posztol(ez már kezd kicsit zavarni és tudom, hogy ez nem jó, nem szeretném teljesen "elveszíteni" de ez a "ragaszkodás" nem igazán jó, főleg egy "idegen" iránt.) Volt lehetőségem eljutni egy koncertjére. Kiváncsi voltam, hogy ha "találkozok" vele, hogyan fogok reagálni és milyen lesz utána(talán kicsit "elfelejtem". Szinte mindenki őrjöngött, sikítozott, sírt a koncerten..én pedig teljesen nyugodtan néztem és olyan érzésem volt, mintha egy közeli rokonom/ismerősöm állna a színpadon. Soha nem volt még barátom és mikor elkezdtem beszélgeti fiúkkal, nem éreztem jól magam, persze amíg beszelünk jó,de valamiért utána nagyon rossz érzés (nem érdekelnek, és kicsit bűntudatom is van). Nagyon rossz, hogy nem tudom elfelejteni, ha a jövőmre gondolok ott is ott van. És tudom, hogy ez nem normális, de fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, hogy "elfelejtsem". Azt sem tudom, hogy egyáltalán mi ez az egész ..(lehet, hogyha alkalmam lesz egyszer személyesen beszélgetni vele, akkor változás lesz, de erre elég kicsi az esély, hogy beszéljek vele.. teljesen más földrészen él és egy elég nagy hírességről van szó.) Ha veletek is volt hasonló vagy ilyen, akkor mit tettetek, hogyan "gyógyultatok" ki ebből, és egyáltalán mi ez az egész, kérlek irjátok meg. Tudom, hogy nem szerethetek egy olyan embert akit nem is ismerek személyesen, és ezért nem is beszeltem még erről senkinek, amit most ide leírtam (ez egyáltalán nem normális). Viszont ne úgy képzeljetek el mint egy őrült rajongót akinek az összes cuccán ez a fiú van és az egész szobája kivan tapétázva a képeivel. Teljesen normális az életem csak valahogy nem tudom elfelejteni és kitörölni. Nem is szeretném teljesen elfelejteni, mert tényleg nagyon sok mindent köszönhetek neki, de az hogy reggel ő az első gondolatom és este is ő az utolsó és olyan érzésem van mintha ismerném ez nem normális.