Esetleg tudtok értelmes tanácsot adni? A nyomor kicsit rászáradt a vállamra, és egyelőre még nincs kedvem se a kötélhez se az alkoholhoz nyulni.

Se előre se hátra, mindegy mi a lépés, kicsit olyan mintha a szabály az lenne, hogy az alapvetően rossz.

Röviden:

- 5 év kutatói múlt, alul fizetve, apámnál lakva.

- Szeptemberben lejárt a szerződés, a fizetés (nett 140), napi 13 óra meló és a légkör miatt kiléptem.

- Októberben kaptam egy súlytalan állást Varsóban, recepciósként mert egy-két nyelven elgagyogok a magyaron kívül.

- 3 hete kirúgtak szó nélkül.

- most itt vagyok a nyírségben megint (tapasztalaton kívül semmim sem lett több, pedig benne volnék a korban, 86-os vagyok, lassan végre itt a koporsó)

- Képtelen vagyok elszakadni egy volt csajomtól érzelmileg.

- Aki nagy sunggal itthagyott a fenébe 4 éve, méghozzá olyan komolyan, hogy azóta félévente valahogy megtalál, amikor elmondja hogy gyűlöli, hogy még mindig gondol rám és hiányzom neki, szeret stb... Ez most a kirúgásomat követő második napon történt meg legutóbb.

- A hölgy német szóval nem úgy megy, hogy elmegyek Hamburgba és felfújom a kocsijára hogy légy szíves ne zaklass már állandóan.

- Az ügy megoldásához tudom, hogy erő kéne, ami nincs mert érzelmileg nem tudom rávenni magam.

- Egyébként rajta kívül nem igen szerettem senkit. Másoknál esetleg kedvelés volt, meg lelketlen dugás, vagy az se. Viszont megtettem mindent amit lehetett, sokszor túlságosan naivan is.

- A haverjaim az igyunk, kihozott cigit? Ki dugott meg kit kérdéskörökön kívül nem nagyon mozognak.

- Nyomaszt Magyarország és az itt élő emberek többségének hangulata, életfelfogása.

- Unalmasak az emberek, mások ilyenkor mindent megadnának, hogy hozzájuk szóljon valaki (ünnepek), én meg a személyes teremért küzdök.

- Fölöslegesnek érzem az összes tudásom, tapasztalatom és erőfeszítésem.

- Azt, haggyán, hogy ennyi munka után, nem, hogy saját albérletet, családot (vagy kapcsolatot) nem tudok finanszírozni, de, hogy visszafogott életstílus és folyamatos munka mellett is, kábé ott tartok mint 18 évesen. Na ez már a kudarc definíciója.

- Ráadásul a bal térdem miatt se kondi, se a soft trekking, se pedig a futás nem megy már egy hónapja, így lehet h elmaradnak koratavasszal a versenyek.

- Ellenben elkezdtem cigizni rendszeresen, napi pár szál, de nekem sok, főleg, hogy kábé csecsemőkorom óta szívom a füstöt, mivel a szüleim bent dohányoztak mindig is.

Tudom, hogy az, hogy ilyen értelmesen, nem tudok érvényesülni a világban az én hibám. Sok rossz döntésem volt, pl túltanultam magam, egyes esetekben nem kötöttem kompromisszumot az említett hölggyel való kapcsolatra ki se térjünk etc. és a személyiségem se a legnyitottabb. Viszont az az igazság, hogy én kedvelem magam, nem vagyok tökéletes, de igyekszem, így mindenhez van kedvem, csak az idomuláshoz nincs. Már régen megtanultam, hogy a világot nem igazságosságra mérik, de valahogy minden porcikám küzd az ellen, hogy személyiséget változtassak. Lehet, hogy ez az egészfos-tsunami ennek az eredménye? Akkor viszont merre kéne változnom? Megannyi kérdés, de mint semmire erre sincs soha válasz.

Igazából nem is az a baj, hogy nem „reménykedek” és teszek azért, hogy jobb legyen. Sokkal inkább az a gond, hogy már el sem tudom azt képzelni, hogy ebből még egyszer lesz normális élet. Meg aztán, egyre fárasztóbb ez az egész.