Hová tűnnek azok az eltűnt emberek, akiket sosem találnak meg? Magyarok közül is sok van. Sok gyerek

Till Tomi osztálytársam volt. Brutális volt megélni, hogy eltűnt, pedig annyira gyerekek voltunk még és a mai napig nem tudom felfogni hogy veszhet valakinek így nyoma. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy a rendőrség a mai napig nem talált egy fogpiszkálót sem, ami arra utalhat, hogy mi történt vele, pedig annyiféle verzió van már és annyiszor elővették újra az ügyet (főleg ha emberi maradványokat találnak valahol).

A családját nem irigylem. Ezt nem lehet feldolgozni, nem lehet elfogadni, megtanulni együtt élni vele. Ennyi év után már a biztos rossz is jobb, mint ez a kilátástalanság, hogy nem tudod várhatod-e még haza, vagy sem.

Egyszerűen borzasztó. Borzasztó belegondolni, hogy én is lehettem volna, vagy a mellettem ülő, vagy az előttem ülő, akárki. Egy korosztály vagyunk, egy csapat voltunk, együtt játszottunk. Én felnőttem, családot alapítottam, róla meg azt sem tudni, hogy él-e vagy hal.

Hihetetlenül sajnálom.

Egyébként néha én is megakadok az ID-n és elképesztőnek tartom a különbségeket, ami a nyomozást illeti. Olyan ügyeket göngyölítenek sokszor fel, amihez itthon szerintem hozzá sem kezdenének, vagy legalábbis nem túl nagy erőfeszítések után lezárnák a nyomozást, mivel nem lenne nyomravezető jel. Néha az az érzésem, hogy 20-30 évvel ezelőtti sztoriknál fejlettebbek voltak ott, mint ma itt.

A legtöbbjük elő kerül, szimplán csak megszökött. De az amelyik nem kerül elő az valszeg szervkereskeskedők, pedofilok, szadista emberkínzók áldotatai lesznek.

De felnőtteknél a gyikosságot is így rendezik el. A rendőrség nem nyomoz olyan nagy intenzitással egy eltűnt felnőttnél, mint ha meg találnák a holttestet.