Baj ha sosem lépek ki a komfortzónámból?

Gyerekként mindig arról álmodoztam, hogy mennyi mindent ki fogok próbálni ha felnövök, milyen sok izgalmas helyre eljutok, különleges emberekkel találkozom és így tovább. Aztán elmentem egyetemre Pestre, és bár nagyon jól éreztem magam, sok barátom volt, a várost is szerettem, de hiányzott az otthoni életem. A szüleim, a rokonaim, akikhez bármikor beugorhatok egy pár szóra, a barátaim, akik közül valaki biztos elérhető, ha valami programot tálalok ki. Még a szülővárosom is, ahol minden kis utcácskát, jó kávézót és látványosságot ismerek. Rájöttem hogy én hosszútávon csak itt tudom elképzelni az életem, úgyhogy a suli befejezése után hazaköltöztem. Nem a szüleimhez persze, egyedül élek, dolgozom, az önálló életre én is vágyom, de a saját megszokott környezetemben. Néha eszembe jut, hogy milyen gyáva és unalmas ember vagyok, hogy a kényelmes kis életem mellett döntöttem a kihívások helyett. Másrészt egyszer élünk, és inkább szevedjek csak az "önmegvalósítás" miatt? Mit gondoltok? Rossz dolog az, ha valaki sose lép ki a komfortzónájából?